Sztárok

Travolta mégsem bűnös?

John Travolta zsarolási ügye folytatódott a bahamai bíróság előtt, ahol a hollywoodi sztár fiának halálát és annak körülményeit vizsgálják.

Travolta mégsem bűnös?Travoltát zsarolói azzal fenyegették meg, hogy nyilvánosságra hozzák a dokumentumot, amelyben állítólag lemondott fia további kezeléséről. A vád szerint hallgatásukért 25 millió dollárt követeltek a színésztől. Minderről hangfelvétel is készült. A tárgyaláson meglepő fordulatot hozott egy rendőr vallomása. A színész korábban a bíróságon elmondta: a kiérkező mentő sofőrjét megkérte, a kórház helyett a repülőtérre vigye fiát. Ennek igazolására aláírt egy papírt is, amivel később megpróbálták megzsarolni a gyászoló családot. A tárgyalás ebben az ügyben kezdődött. Az ügy fejleménye, hogy az egyik kulcsszereplő vallomásában azt állította: nem hallotta, hogy bárki is pénzt követelt volna a dokumentumok titokban tartásáért. Mindezt az a nyomozó mondta, aki kihallgatta a zsarolókat.

A színész fia január 2-án hunyt el, halálát görcsroham okozta. Fia rosszullétekor Travolta repülővel azonnal az Egyesült Államokba akarta szállítani a gyereket, nem pedig a helyi bahamai kórházba – ezért anélkül, hogy elolvasta volna, aláírta a mentős által átnyújtott nyomtatványt, amelyen elutasította Jeff helybeli kezelését.

Forrás: Híradó.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése