Meryl Streep elárulta a titkait. A Julie & Julia – Két nő, egy recept amerikai bemutatója után egy közönségtalálkozón arról kérdezték a színésznőt, hogy miképpen választja ki változatos műfajú filmjeit, és hogyan tud mindegyikben ilyen jó lenni.
„Amire felkérnek, azon gondolkodom – jelentette ki Meryl Streep. – Így volt ez a pályám elején is, akkor sem mentem semmi után. Ha a forgatókönyv elég jó és elég érdekes, igent mondok rá, egy feltétellel: engedjék átírnom a dialógusaimat. Mindig kiharcolom, hogy olyan szöveget mondhassak, amelyről előre tudom, hogy illik a szerepemhez. A Szarvasvadász című filmmel kezdődött: ott, amikor kértem, hogy magamra igazíthassam a szövegem, csak legyintettek: »Mindegy, hogy a nő mit mond.« Aztán ezért a szerepért Oscar-díjra jelöltek, és én elszemtelenedtem. A Julie & Julia is tele van olyan részekkel, amelyeket én kértem, hogy elmondhassam: egyedül a recepteket engedtem át feltétel nélkül a szakértőknek.”