Sztárok

Ördög Nóra – Ilyen boldognak még nem láttad!

Sok minden történt vele, mióta tavaly az első kéthetes Maxima címlapjára tettük: az új szerelem kicserélte. Precizitása a régi, ám önfeledtsége új – szépsége ragyogással teli lett. Párja, Pali fotóin láthatjátok ti is.

Ördög Nóra - Ilyen boldognak még nem láttad!Amikor megbeszéljük a találkozót, természetesen az RTL Klub halljába hív. Hiszen Nóra reggeltől estig bent van a tévében. Egy tea a büfében, ebéd, interjú, és már szalad is vissza a munkájához. Azt meséli, olyan most ez a két hónap, mint egy nagy utazás. Együtt ül a vonaton a csapat, és mindenki csak erre az egy feladatra koncentrál.

– Biztos volt, hogy a csapat tagja leszel?

– A tévézésben nincs olyan, hogy biztos. Inkább úgy mondanám, nagyon bíztam abban, hogy szerkesztőként bekerülök, és reménykedtem, hogy műsorvezetésre is felkérnek. Fontos pillanat ez a csatorna életében, mindannyian érezzük, hogy jobban odafigyelnek ránk, nagy körülöttünk az izgalom. Elismerése az eddigi munkámnak, hogy újra odaállhatok a színpadra is, de mindig számolok azzal, hogy egyszer majd más lesz a reflektorfényben.

– De fel lehet készülni arra a pillanatra, amikor át kell adnod másnak a stafétát?

– Szeretném azt hinni, hogy majd könnyen fogom viselni, mert igyekszem reálisan szemlélni a helyzetemet, és belátom, ha egy feladatra valaki más alkalmasabb, mint én. De az élet sokféleképpen alakulhat. Nekem mindössze annyi a feladatom, hogy a maximumot hozzam ki magamból. És igen, ez a jövőre vonatkozóan is igaz. Szerintem az a lényeg, hogy mindig legyen olyan munkám, ahol fontosnak érezhetem magam.

– Mi jöhet még egy ilyen hatalmas show után?

– Tény, hogy mikor tizennyolc évesen idekerültem, álmodni sem mertem volna ilyen feladatról. Tanultam, figyeltem, formálódtam, és életem egyik legnagyobb pillanata volt, mikor behívott a főnököm, hogy a Szombat esti láz vezetésére felkérjen. Első reakcióm az volt, hogy spontán elbőgtem magam. Aztán izgultam, hogy mi lesz, hogy lesz, de a lelkem legmélyén azért nyugodt voltam: tudtam, hogy képes vagyok rá. És azt is tudom, hogy ha úgy alakul, megtalálom máshol is a helyem.

– Látod azt is, hogy merre?

– Sokat nyüzsögtem, pörögtem, dolgoztam az elmúlt években. Van bennem indíttatás arra, hogy idővel esetleg teljesen más irányt válasszak… A családot. A gyereknevelést, az otthonlétet. Ez teljesen új szerep lenne, amelyben megint fontos lehetek.

Ördög Nóra - Ilyen boldognak még nem láttad!– Négy fal között egy csecsemővel?

– Most még nekem is távolinak tűnik, és nyilván nem is a nagyon közeli jövőről beszélünk. De nincsen bennem félelem. Van elég jó példa körülöttem, anyák, akik remekül érzik magukat otthon a kisbabájukkal. Persze az biztos, hogy én nyüzsgő anyuka leszek egy nyüzsgő babával.

– Hathetesen pedig egy újabb forgatás?

– Azt tisztán látom, hogy egy ilyen nagyszabású műsor szerkesztése, műsorvezetése teljes embert kíván. Viccesen azt szoktuk mondani, hogy olyan ez a show, akár egy gyerek. Folyamatosan foglalkozni kell vele, reggeltől estig, hétköznap és hétvégén. Így, azt hiszem, nem is fér össze már egy igazi családdal, hiszen túl sokat vesz el az emberből, ha igazán szívvel-lélekkel csinálod.
Márpedig csak úgy van értelme. Ha egyszer úgy alakul, hogy lesz saját családom, biztosan meg kell hoznom az ésszerű döntéseket.

– És akkor nagyon hiányoznál a képernyőről, mert most valósággal ragyogsz…

– Sok ember sok munkája fekszik abban a ragyogásban… A show előtt fodrász, sminkes és stylist is foglalkozik a műsorvezetőkkel. Profi csapat kezében vagyunk. Természetesen beleszólhatok a külső megjelenésembe, de én nem igazán szoktam. Miért is szólnék? Ez az ő szakterületük.

A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában. Keresd az újságárusoknál!
www.maximanet.hu

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése