Sztárok

Vége Bochkor és Sebestyén konkurálásának!

Egyszerre csúszott ki a talaj Bochkor Gábor és Sebestyén Balázs lába alól.

Az ORTT elintézte, hogy egy ideig ne legyen konkurálás a két rádiós fenegyerek között. Bochkor Gábor és Sebestyén Balázs egyszerre veszítette el a munkáját. Néhány héten belül eltűnnek a reggeli műsorsávból, és egyelőre kérdéses, hogy hol, milyen formában jelentkeznek újra. A két leghallgatottabb rádióadó elveszítette a frekvenciáját – és ezzel több ezer hallgatóját is. Bocsi és Balázs sorsa azon múlik, hogy a kevésbé fogható frekvenciát is előnyben részesítik-e majd a hirdetők.

Balázs egyelőre helyzeti előnyben van, hiszen ő november 9-től újra feltűnik az RTL Klub A széf című műsorában, míg a másik kispapának egyelőre nincs szerződése tévécsatornával. Kettejükön kívül több ismert műsorvezető (Boros Lajos, Gombos Edina, Rákóczi Ferenc, Abaházi Csaba, István Dániel) kényszerül elnémulni, és természetesen a két rádió háttérmunkásai: szerkesztők, asszisztensek,  technikusok is komoly bajba kerültek az ORTT döntése után.

A magyar zenészek számára is érvágás a Sláger megszűnése, hiszen a régi magyar dalokat szinte kizárólag ott játszották, és így a szerzők is elesnek a jogdíjaktól. 

Vége Bochkor és Sebestyén konkurálásának!
 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top