Sztárok

Matt Damon felhagyna a színészkedéssel

Matt Damon filmszínészként már mindent elért, amit szeretett volna. Ezentúl szívesebben állna a kamera mögött.

Matt gyerekkori barátja, Ben Affleck – akivel együtt nyertek Oscart a Good Will Hunting forgatókönyvéért – már csinált egy filmet, amely szép sikert aratott a kritikusok körében. Matt sem szeretne mögötte lemaradni. A színész egyre gyakrabban vágyik a kamera mögé. A 39 éves színész egy alkalommal kifejtette, hogy Clint Eastwood ugyanilyen idősen évesen rendezte az első filmjét, tehát ő sincs lemaradva semmiről.

Az egyetlen probléma, hogy még nem találta meg az ideális forgatókönyvet. Amíg ez várat magára, ellesi a rendezők trükkjeit a forgatáson:
„Szegények, nem is sejtik, hogy kilesem a titkaikat, aztán egy szép napon eleszem előlük a kenyerüket.”

Forrás: UIP

Matt Damon felhagyna a színészkedéssel

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top