nlc.hu
Sztárok
Lang Györgyiék megint különcködnek!

Lang Györgyiék megint különcködnek!

Meglepő albumot készített a Pa-Dö-Dő.

Lang Györgyiék megint különcködnek!Falusi Mariann és Lang Györgyi a 23. albumával újra meglepi a közönséget. A két szókimondó énekesnő ugyanis ezúttal gyereklemezt készített, de egészen meglepő formában.

– Annak idején az óvodában engem kiküldtek a szobából, olyan hamisan énekeltem – mesélte Györgyi. – Erre otthon apa leült a zongorához, és együtt énekeltük a Tejkaramella, signorina Bella című slágert, és nagyon élveztük. Nem gondolom, hogy a gyerekeknek gyereklemezt kell csinálni, így tulajdonképpen ez sem az, egyszerűen csak egy lemez, amelynek a dalait szívesen énekeljük gyerekeknek is. Elhangzanak benne ritkán használt szép magyar szavak, mint például a „hét ágra”, a „cudar” vagy a „sopánkodás”, de idegen eredetűek is, mint – mondjuk – a „konszenzus”. Mert azt szeretnénk, ha a gyerekek sokat kérdeznének a lemez hallgatása során a körülöttük lévő felnőttektől, a koncertjeinken akár tőlünk is. Egyébként Szegeden születtem, és kisgyerekkoromban, amikor azt mondták, Magyarország fővárosa Budapest, én biztosra vettem, hogy Budapest fővárosa viszont Szeged. De erről majd a következő lemezen lesz szó…!

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top