
![]() |
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv |
Az énekesek elmondták, hogy mára teljesen elszabadult a pokol, fékezhetetlen az albumok és a zeneszámok ilyen módú terjedése, ráadásul a szankciók sem rettentik vissza a letöltőket az „ingyenzenétől”.
A Tarts életben még című kampánydallal azt szeretnék elmondani, hogy mekkora kárt okoz az előadóművészeknek az illegális fájlcserélés és letöltés, és ezt ők hogyan élik meg. Az énekesek a bevételi forrásuktól esnek el, ellehetetlenítik őket, a végén már az elhivatottságuk is kevés lesz.
A Szabó Eszter és Kontor Tamás által komponált dalban Roy, Keresztes Ildikó, Gáspár Laci, Tóth Gabi és még sokan mások is közreműködnek. Eszter szerint előnye is van ennek a letöltésnek. Így olyan rétegekhez is eljut a zenéjük, akik amúgy nem tehetnék meg, hogy több ezer forintos CD-ket vásároljanak. Szerinte ráadásul a koncertek látogatottsága is nő, de összességében több a káruk, mint a hasznuk.
Forrás: Cool Tv