Sztárok

Sztárváltó – Rippel Feri: Veszélyben a karrierünk!

A hetente jelentkező beszélgetéssorozatot a Nők Lapja Cafe olvasói szerkesztik, ők döntik el, kivel készüljön interjú a következő héten. Ezúttal Rippel Ferencen a sor, aki jelnek tekinti testvére balesetét.

A Rippel testvérek háza táján nagy az izgalom, hiszen Viktornak a csúnya balesete miatt még mindig gipszben van a karja, és egyelőre az is bizonytalan, hogy visszatérhet-e a show-bizniszbe. Feri megpróbálja a rosszban is a jót látni, és már előre gondolkodik a jövőn.

– Néhány hete baleset érte az öcsédet, Viktort. Hogy van most?

– Gyógyul. Volt egy nagy műtétje, az orvosok most hezitálnak, hogy mikor szedjék le a gipszet a karjáról. Aztán elindul a rehabilitáció hosszú folyamata. Viktor elég fanatikus, ahogy ki tudja nyújtani a kezét, biztos, hogy azonnal gyakorolni akar majd.

Fotó: Sanoma Archív/Szabó Csilla
Fotó: Sanoma-archívum/Szabó Csilla

– Komolyan veszélyben volt a karrieretek?

– Veszélyben van most is, hiszen nem tudjuk, hogy mi van a gipsz alatt. Sajnos megkérdőjelezték az állításainkat az egyik rádióműsorban, azt hitték, hogy csak a felhajtás miatt találtuk ki az egészet. Sosem játszanánk ilyen komoly dolgokkal, sajnos valódi a sérülése.

– Fellépések is elmaradnak most emiatt?

– A teljes karácsonyi időszak kiesett, januárig mindent le kellett mondanunk. A jövő évünk be van táblázva, de egyelőre nem tudunk előre gondolkodni. Lehet, hogy a felépülés gyors lesz, és év elején már minden mehet a megszokott formában, de lehet, hogy változtatnunk kell. Egy jelzés volt ez, hogy más irányban is gondolkodjunk. Lehet, hogy nekem kell majd tartanom őt, de az is lehet, hogy a tévés produkciók felé vesszük az irányt. Sok minden lehet még. Az akadémiánkon a tanítás folyamatos, azt tudjuk mindketten csinálni.

– Megfordult a fejedben, hogy ha Viktor nem lenne képes tovább dolgozni, akkor más partnert válassz magadnak?

– Biztos, hogy nem állnék össze mással. Közösen fogunk kitalálni valamit.

fotó: RTL Klub, Bársony Bence
Fotó: RTL Klub, Bársony Bence

– Míg Viktor a baleset miatt szerepel a lapokban, addig a feleségedről szexis fotók jelentek meg egy magazinban. Mit szóltál az ötlethez?

– A párom a szépségiparban dolgozott, így ismertem meg. Korábban is rágta a fülemet, hogy szeretne magáról egy szép fotósorozatot, akár toplesst is. Eltelt három év, közben többször felvetődött benne, hogy vágyna ezekre a képekre. Egy rendezvényen megkeresett egy magazin főszerkesztője, hogy mi lenne, ha megjelentetnének egy ilyen sorozatot Vivienről. Maximálisan büszke vagyok rá, egy percig sem elleneztem. Nánási Pál fotói gyönyörűek lettek.

– Lesz ennek folytatása is?

– Erről egyelőre nem tudok többet mondani, bármi előfordulhat. Az biztos, hogy Vivien 23 éves, jövőre szeretnénk kisbabát, aztán majd meglátjuk, hogyan alakul az életünk.

– Számodra mindig fontosak voltak a gyermekek…
– A Tűzoltó utcai gyermekklinikának mi vagyunk a hivatalos arcai évek óta. Rendszeresen bejárunk a gyerekekhez, és jókedvre derítjük őket. Nagyon jó érzés látni, amikor a kicsik arcán megjelenik a mosoly.

– Hogy telt a karácsony?

– Otthon már két héttel korábban feldíszítettük a lakást, és hallgattuk a karácsonyi dalokat. Nagyon szeretjük az ünnepeket, és jó volt, hogy idén is szeretetben tölthettük ezeket a napokat.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése