nlc.hu
Sztárok
Vilmos herceg nem uralkodik, inkább katona lesz

Vilmos herceg nem uralkodik, inkább katona lesz

Vilmos brit trónörökös "nem lesz árnyékkirály", vagyis nem készül idő előtti uralkodói szerepre, és a következő években katonai pályafutására összpontosít - közölte vasárnapi londoni sajtóbeszámoló szerint az udvar.

A brit királyi ház annak nyomán szánta el magát e rendkívül ritka, szinte példátlan megnyilvánulásra, hogy az utóbbi hetekben, sajtótalálgatások formájában ismét felmerült a “generációs ugrás” hivatalosan már korábban is rendre cáfolt lehetősége a trónutódlásban.
II. Erzsébet királynő után elsőszülött fia, Károly walesi herceg – Vilmos édesapja – következne a brit uralkodók sorában. A Mail on Sunday azonban nemrégiben egy bizalmas pénzügyminisztériumi leirat birtokába jutott, amelyben nyíltan az állt, hogy “Ő Királyi Fensége Vilmos herceg a jövő évtől (2010-től) ideje jelentős részét várhatóan hivatalos programok teljesítésével tölti…, ehhez meg kell teremteni a szükséges anyagi hátteret”.
A kiszivárogtatott dokumentum a bulvárlap múlt havi írása szerint újabb tápot ad azoknak a spekulációknak, hogy ha a 84. évében járó uralkodó meghal, a koronát az idén 62 esztendős Károly helyett Vilmos – vagyis a királynő unokája – örökölné.
A The Sunday Telegraphnak – a legnagyobb vasárnapi konzervatív brit lapnak – azonban a Károly és Vilmos hivatalaként szolgáló St. James’s-palota szóvivője kijelentette: Vilmos herceg “nem lesz árnyékkirály…, ez a lehetőség még megfontolás szintjén sem merült fel”.
Az újságnak más magas rangú udvari források is megerősítették, hogy a herceg “nem akar helyzetbe kerülni, mielőtt annak elérkezne az ideje”.
A királyi légierő kötelékében szolgáló Vilmos – aki éppen most szerezte meg helikopterpilóta-képesítését – nagymamája képviseletében néhány nap múlva Ausztráliába és Új-Zélandra látogat. Ez lesz az első alkalom arra, hogy a fiatal herceg – Károly és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia – az uralkodó nevében tesz hivatalos látogatást külföldön.
A The Sunday Telegraph udvari forrásai szerint azonban Vilmos elsősorban katonai karrierjére kíván összpontosítani az idén, és amint kiképzése befejeződik, megpróbálkozhat akár frontszolgálattal is Afganisztánban vagy egyéb konfliktusövezetekben.
Vilmosnak – aki majdani királyként a brit hadsereg főparancsnoka lesz – ez régi ambíciója, különösen azóta, hogy öccse, Harry herceg két éve megjárta az afganisztáni tűzvonalat, ahol éles bevetéseken vett részt. Ráadásul Vilmos nagybátyja, András yorki herceg – a királynő másodszülött fia – is dicsekedhet frontszolgálattal: ő a Falkland-szigetekért 1982-ben Argentínával megvívott háborúban vett részt harci helikopterpilótaként.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top