Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv |
A színész nemcsak testileg, hanem idegileg is kimerült. Bajor Imre az RTL Klub Reflektor című műsorában elmondta: néhány napja érezte már, hogy néha-néha megszédül, végül kihívta a háziorvost. A kórházban történt kivizsgáláson kiderült, hogy a színész vérnyomása katasztrofális. Azonnal infúzióra kötötték, és éjszakára megfigyelés alatt tartották.
Imre azóta már hazamehetett, és otthon lábadozik. Bevallotta, hogy az utóbbi időben túlpörgette magát, hiszen Molnár Ferenc A doktor úr című darabjának főszerepét próbálta. A színész elmondta, hogy mindenképpen életmódváltásra van szüksége, és meg kell találnia a helyes arányt a munka és a szabadidő között. Belátta, hogy az életnek vannak egyéb területei is, nem csak az ember szakmája.
Orvosai szerint legalább egy hónap pihenésre van szüksége. Szerepét a bohózatban Faragó András vette át, akinek három napja van, hogy megtanulja a darabot.