Mára eltűnt az előítéletes megítélés egy-egy szépen elkészített tetoválás láttán. Egyre nagyobb a divatja és egyre nagyobb a rajongótábora az ősi gyökerekből táplálkozó új divatőrületnek. A pasik után már a hölgyek körében is egyre jobban elterjedt a tetoválás. Természetesen a divathullám nem hagyja érintetlenül a sztárvilágot sem.
A rosszfiúk védjegye
A celebvilágban elsőként a rosszfiúk varratták magukat. Az egykoron szebb napokat látott, aztán lecsúszott, majd a legutóbbi Oscaron jelöltként újjászülető Mickey Rourke testét számtalan kisebb-nagyobb kép díszíti. Fecskék, nonfiguratív minták, párducfej, kiterjesztett szárnyú sas, feliratok, szimbólumok sokasodnak rajta.
Robbie Williams afféle kifejezőeszköznek tekinti saját testét, ezért aztán a tetoválásai is mind tudatosan kerültek a megfelelő helyekre. Még a Take That-es korszakban került a jobb csípőjére egy pogány kereszt, amely az ördög ellen védi a popsztárt. A maori törzsi minta a bal felkarját és vállát borítja be, a hasán jobbról és balról a hagyományos tetoválások mintajegye, egy-egy fecske található, a csípőjén egy kottasor, a Beatles All You Need is Love című dalának egy sora. 2000 júliusában Új-Zélandon varratta az alkarjára Jézust, Máriát és az angyalokat. A nyakán, a mellkasán, a hóna alatt és mindkét karján is vannak tetkók. A bal és a jobb csuklójának belsején pedig a Jack Farell név olvasható össze. Jack Farell Robbie nagyapja volt, a sztár neki és a saját gyermekkorának akart ezzel a tetoválással emléket állítani.
Justin Timberlake is trendkövető, most már hat tetoválással büszkélkedhet. A vallási témájú tetkók mellett a korábbi fiúcsapat, az N’ Sync sikereit ünnepelte két tetoválással, csuklóján piros „lánc” látható, de bőrébe varratta a zodiákus jegyét (Vízöntő) és a zene kínai írásjelét is.
De aztán jöttek a lányok is!
Az egykori Spice Girl, Mel C tetoválásai mind tudatos döntés eredményei, mindegyiknek üzenete van, és mindegyik jelzi, hogy amikor felkerült az énekesnő testére, akkor annak ott fontos jelentése volt. Első tetkója a bal felkarján szinte a védjegyévé vált: egy ősi kelta motívumokkal díszített kereszt. Nemrégen került fel a hátára a tűzben égő, de újra és újra feltámadó nagy, színes főnixmadár képe. Derekára lótuszvirágot varratott, de található rajta sárkány és kelta karszalag is, az utóbbi a hűséget szimbolizálja. Bal csuklóján a szerelem, jobbján a boldogság szó olvasható tibeti írásjelekkel.
Posh Spice is követte kolléganőjét, neki ugyancsak öt tetkója van, de Beckham felesége is ügyelt arra, hogy minden magára varratott képnek üzenete is legyen. Hátának alsó részén öt csillag található, szívének négy legfontosabb férfiját és őt magát jelképezi: David és három fia, Brooklyn, Romeo és Cruz. A tarkójára hatodik házassági évfordulójukon tetováltatott egy hosszan elnyúló héber szöveget szerelmes jelentéssel, csuklójára pedig szerényen csak két betűt varratott: DB.
Tudtad? A nők által legkedveltebb tetoválási minták: lepke, nonfiguratív minták, csillag, virág, tündér, szív, szitakötő, delfin, kelta stílusú minták, állatövi jelek. Forrás: Wikipédia. |
Bár már kilenc képet visel magán Britney Spears, tetkóit mégsem elemzi hosszasan a média. A magára varratott minták ugyanis semmiféle üzenetet nem hordoznak, nagyon is sematikusak, szinte gyermekiek. A hát alsó részén egy tündér képe található, aztán van rajta kis virág, kereszt és persze kínai felirat is. A tarkójára Madonna hatására került fel az Isten szó héber betűkkel. Két csuklóján különböző képek találhatók, az egyiken dobókockák, a másikon pedig piros, csókos száj.
Drew Barrymore is varratott magára néhány motívumot, bennük az a közös, hogy sem méretükben, sem mintájukban nem hivalkodóak. Apró kis jelek, szerteszét a színésznő-producer testén. Témájuk is visszafogott, virágok, pillangók, félhold, kereszt és két angyal, az egyik alá az anyja, a másik alá egy korábbi barátja nevét varratta.
Csak a csukló
Néhány híresség, akik a csuklójukra varrattak apró képet:
• Jessica Alba odavan a csuklóját díszítő szanszkrit lótuszvirág-motívumért. Egyébként a tarkóját egy tetovált katicabogár díszíti.
• Bár Gisele Bündchen nagy csillag, csuklójára csak egészen aprókat varratott.
• Rhiannához kiegészítőként tartozik a csuklóján látható törzsi tetoválás.
• Sienna Miller bal csuklójára egy galamb szállt, és ott is maradt örökre.
A képek forrása: VanishingTattoo.com.