 |
| Fotók: Pejkó Gergő |
– Evidens lehet a kérdés: miért kellett ennyit várnunk egy újabb koncertre?
– Huszonöt éves a zenekar, viszont húsz éve nem játszunk együtt. Abba az öt évbe sűrűsödött mindennek az esszenciája, ami velünk történt. Nagyon kihatnak ezek a dolgok az ember életére is. A 80-as évek vége felé már lehetett érezni a változásokat, az átalakulásokat. Emlékszem, hogy az Európa visszavár című dalunkat erdélyi barikádokon is énekeltem. Volt egy kérdőjel a fejünkben, hogy hogyan tovább. Hullámvölgybe került a zenekar, szükség lett volna egy összetartó erőre, amely megerősíti a jövőnket. Nagyon intelligensen váltunk el egymástól, nem volt semmiféle veszekedés. A Napoleon Boulevard új énekesnőkkel folytatta, Erdész Róbert Ullmann Zsuzsával csinált együttest Cabaret néven, én pedig szólóban indultam el. A klasszikus pályáról hozott kérdőjelek – amiket nem tudtam kiadni magamból – és a francia sanzonok iránti vonzalmam akkor nagyon erősen hatottak rám, ezért indultam el ebbe az irányba.
– Nem lehetett könnyű döntés, de te akkoriban színésznőként is szép szerepeket kaptál…
– Belekalkuláltam, hogy az életem nagy része a Napoleonról szól, de ezáltal talán a másik énem is megerősödhet. Beláttam, hogy váltanom kell, óvatosan léptem a színház világába is. Kaptam már korábban is felkérést Mészáros Mártától egy filmszerepre, de akkor azt éreztem, hogy kulturálisan és technikailag is vannak lemaradásaim. Nem mertem elvállalni. Ma már látom: ez nem arról szól, hogy azonnal professzionálisnak kell lenni. Az irodalom és a színház iránti szeretet vitt előre. Csepregi Évát Erdős Péteren keresztül ismertem meg, akinek példaértékű volt a menedzselési tudása. Neki nagyon fontos volt, hogy ki milyen ember. Számára fontos volt, hogy egyensúlyt teremtsen az előadó a lelke és a produkciója között. Éva szólt, hogy az akkori Ruttkai Éva Színházban lenne lehetőségünk. Az Acélmagnóliák című darab volt az első szerepem, majd jött az Edith és Marlene című zenés dráma, amely Piaf és Dietrich kapcsolatáról szólt. Piaf és a francia sanzonok mindig fontos szerepet töltöttek be az életemben, de amikor valakit nagyon tisztelsz, akkor azt érzed, hogy nem lehet utánozni. Korábban énekeltem már a Mylord feldolgozását – például Cannes-ban, a MIDEM-en is, francia közönségnek, de ebben a darabban az ő bőrébe kellett bújnom. Ezek az előadások nagy erőt adtak, de picit bele is haltunk minden este.
– Mi volt az oka, hogy ezután mégis csendes évek következtek az életedben zenei téren?
– Átértékelődött minden. Azt gondoltam, hogy a zene megmarad hobbinak, és visszatérek az eredeti szakmámhoz, a tanításhoz. A zenének annyi oldala van, ezt próbáltam továbbadni a gyerekeknek. 2000-től foglalkozom gyerekekkel. Ez terápia is, hogy még jobban megerősítsük a tanítványok lelkét. Hangsúlyoztam már akkor is, és ma is, hogy ne mindenáron sztárképzés menjen, és lelkileg is segítsünk.
– Mi vezetett odáig, hogy idén mégis legyen egy Napoleon Boulevard-koncert?
– Talán mi voltunk abból az időből az egyetlen olyan zenekar, amelynek nem volt visszatérő koncertje. A barátság sem volt köztünk mindig egyenletes. Közben 1998-ban elveszítettük Cziglán Istvánt, ez is hozzájárult, hogy nem is akartuk igazán. Sosem szerettem visszanézni, azt gondoltam, hogy maradjon meg a zenekar egy szép emléknek. Az internet beindulásával egyre több kérdés talált meg, hogy miért nem folytatjuk. Évekig ez így állt, aztán tavaly megjelent egy lemezem, amely összegzése az életem eddigi tíz évének, és a crossover stílus iránti rajongásomnak. Aztán beláttuk, hogy 2010-hez közeledünk, feldolgozzák a dalainkat, de már a fiatalok nem tudták, hogy kik voltunk. Egy éve végül megállapodtunk abban, hogy csinálunk egy remake lemezt, ami nagyon nagy siker lett. Ha most létezne a zenekar, akkor így szólnának a dalaink. Lesz januárban egy új CD is, új számokkal. Huszonöt év alatt megváltozott a céltársadalom is, és a mi meglátásaink is. Mindez látható és hallható lesz a január 30-i koncertünkön, a SYMA csarnokban.
– Lesz folytatás?
– Ezt nem lehet előre kijelenteni, de azt mondom, hogy én szeretnék tovább koncertezni a fiúkkal is. A lehetőségek szabják meg, hogy mit tudunk majd tenni, de nekünk például kimaradt a Sziget Fesztivál is, ami biztos, hogy nagy élmény lenne nekünk is, és a rajongóinknak is. Mennek közben a templomi előadásaim a saját kamarazenekarommal, illetve a Rajkó Zenekarral is, de a Napoleon Boulevard kitörölhetetlen a szívemből.
