Évek óta jelen van a könnyűzenei életben. Fantasztikusan énekel, mesterien hegedül, és hol popszínpadokon, hol dzsesszkoncerteken, hol világzenei fesztiválon arat sikert. Szirtes Edina Mókus végre egy saját albumon is megmutathatta magát.
– Ki nevezett el Mókusnak?
– Korkedvezménnyel, 13 évesen felvettek a konzervatóriumba, én voltam ott a legkisebb, és anyáskodtak felettem a többiek. Ők mókusoztak le először, és ez rajtam ragadt.
– Ezek szerint már nagyon korán érdeklődtél a zene iránt…
– Az első zenémet 7 évesen komponáltam egy mesejátékhoz, bár az inkább még klimpírozás volt. Kecskeméten jártam ének-zenei iskolába, kiszúrt a tanárom, és fantáziát látott bennem. Nem voltam szorgalmas, trógerkedtem, sokat lógtam is az iskolából, de nem volt kérdés, hogy a zenével kell foglalkoznom. 16 évesen a Ki mit tud?-on indultam egy József Attila-vers megzenésítésével, és az országos versenyről hazaküldtek, mert nem hitték el, hogy én szereztem hozzá a zenét. Később mindenféle zenekarokkal próbálkoztunk a konziban, rettenetesen rosszak voltunk, de nagyon komolyan vettük magunkat.
– Ha jól emlékszem, először Zséda mögött jelentél meg vokalistaként. Hogyan találtatok egymásra?
– Felkerültem Pestre, Kováts Kriszta csapatába, ott találkoztam először elismert művészekkel. Megszakadt a szívem a történeteiken, annyira szerettem hallgatni őket. Bekerültem egy dzsesszzenekarba, majd a zenészek bemutattak Zsédának, akivel az első lemezén dolgozhattam először. Vokáloztam, hegedültem mellette. Adrienn kérte, hogy hozzak neki dalokat, nem érdekelte, hogy nincs még ismert nevem. Azóta is tart közöttünk a jó kapcsolat, és örömmel állunk együtt színpadra.
– Sosem érezted azt, hogy Zséda féltékeny lenne rád? Hiszen elképesztően jól énekelsz…
– Nem. Azokban az emberekben nincs irigység, akik tisztában vannak az értékeikkel, és nincsenek kisebbségi érzéseik. Ha néha rám szólt, hogy kicsit halkabban, az csak azért volt, mert elragadtattam magam. Sosem tanultam vokálozni, ott nem ugyanúgy énekel az ember, mintha szólista lenne. Ezt meg kellett szoknom. Annyira jóban vagyunk, hogy a legutóbbi koncertemen vendégként lépett fel Falusi Mariannal együtt. Nem pályázom senkinek a helyére, nincsenek rejtett vágyaim, csak őszintén akarok zenélni. Sosem tapasztaltam irigységet. Tudom, hogy nyálasan hangzik, de hinned kell magadban, és őszintének kell lenni. A himihumit megérzi a közönség.
– Hogyhogy nem jelent meg eddig albumod? Vagy megalkuvásokra kényszerültél volna?
– Próbálkozások voltak, hogy fogyjak le 20 kilót, akkor lesz lemezem. Ezek nem érdekeltek. Így is rengeteg dolgom volt az elmúlt években, nem keseregtem ezen. Megéri, hogy nem így történt, a saját zenéimet tudtam végül megjelentetni, nem kellett megalkudnom.
– Nagyon színes palettán mozogsz, miért pont a folk-pop stílusból válogattad össze a bemutatkozó albumod anyagát?
– Nagyon sok popdalom van, és sok poplemezen dolgoztam, sőt igazán közel a soul áll hozzám. A világzene is nagyon érdekelt, s ha már remek zenészekkel hozott össze a sors, akkor velük, a Fabula Rasa zenekarral készítettem el az anyagot. Egyetlen popdal került a korongra, és meglepő módon a kereskedelmi rádiók most azt játsszák.
– Rengeteget dolgozol, de a koncertek, próbák, színházi előadások, lemezfelvételek között jut időd kikapcsolódásra?
– Nincs most ilyen. Nem normális módon rohanok, ezt a környezetem is látja, és aggódnak értem. Általában az autóban, vezetés közben jut időm kikapcsolni, ilyenkor hangjátékokat és hangoskönyveket hallgatok. Megőrülök az emberi hangoktól. Ha elveszítem is a történet fonalát, az is öröm, ha a színészeket hallgatom.
– Van álmod, hogy kivel szeretnél egyszer közösen dolgozni?
– Bartók Béla lenne az igazi, de ez az álmom már sosem valósul meg. Csak komolyzenész vagyok, akármit is játszom. Akkor nyugszik meg a lelkem, ha azt játszhatom. Chick Corea, Sting vagy Babyface is közel áll hozzám, de bárki mellé szívesen állnék, aki kicsit is tehetséges, és igaz gondolatot tart a szívében.
Mókus albuma a 4. helyen nyitott a Mahasz lemezeladási listán. Nézd meg a videót ITT!
