Sztárok

Demi Moore mindent elnéz a párjának

Kiderült a pár titka!

Demi Moore egy amerikai magazinnak vallott arról, hogy mi a boldog párkapcsolat titka. A színésznő elárulta, hogy még mindig halálosan szerelmes Ashton Kutcherbe, de sokat tűr is a párja mellett.

Nehéz volt megszoknia, hogy a párja internetfüggő. Ashton órákon át képes bámulni a monitort, és olyankor megszűnik számára a külvilág. Demi egyszerűen megoldotta ezt a problémát: ő is rákattant a netezésre, és az is előfordul, hogy egymás mellett ülve chatelnek egymással. A színésznő számára egészen új világ nyílt meg Ashton mellett, hiszen a nála jóval fiatalabb srác ismertette meg például a rapzenével is. „A gyerekeim inkább rockot hallgatnak, és számomra is ez a műfaj volt a kedvesebb, de mostanra teljesen képbe kerültem a rap és a hiphop műfajjal is – vallotta be Moore. – Tény, hogy nagyon sokat változtam Ashton mellett, és szinte mindent elnézek neki, de ez fordítva is igaz. Ő például korábban nem járt kiállításokra, de nekem köszönhetően már meg tudja különböztetni Picassót Dalítól!”

Demi Moore mindent elnéz a párjának

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top