Sztárok

Tom Cruise olvasni sem tudna az egyháza nélkül

Neve hallatán a legtöbb mozirajongónak az a kamaszos félmosoly rémlik fel, amilyet utoljára a Koktélban villantott. Nem lehetett nem beleszeretni. Ő a szerencse fia, amihez nyúlt, abból pénz, siker lett. Akár szeretjük, akár piszkáljuk, egy biztos, Tom Cruise a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb embere.

Majdnem július 4-én született, 1962-ben, július 3-án látta meg a napvilágot. Családjában nőuralom volt, és ez csak fokozódott, amikor tanár anyja elvált villamosmérnök apjától. Tom ekkor tizenkét éves volt, ezután anyjával és három leánytestvérével élt.

Esze ágában sem volt a színészettel foglalkozni. Birkózni járt, ám amikor a lába megsérült, kihagyták az amatőr csapatból. Hogy a birkózás helyett agyonüsse az időt valamivel, elvállalta a főszerepet egy középiskolai előadásban, ez aztán örökre megváltoztatta az életét.

 

Tom és a pénz

Tom Cruise portréBár az Oscarra még csak jelölést kapott, az aranyszobrocskából egy sem áll a kandallója párkányán, mégis tagadhatatlan, hogy Tom Cruise valamennyi filmje szinte tökéletes – és ezzel együtt kasszasiker. 1983-ban forgatta első nevezetesebb filmjét, a Kockázatos üzletet, amelyért a következő évben máris egy Golden Globe-jelölést söpört be, négy évvel később pedig megvillantotta tökéletes mosolyát a Koktél sármos Brianjének szerepében.

De Tom ekkor már túl volt a Top Gun című filmen, amely nemcsak a hírnévbe, hanem a milliomosok közé repítette az alig huszonnégy éves ifjú színészt. Tagadhatatlan tehetsége, jó üzleti érzéke és szerencséje egyre feljebb és feljebb srófolta az árát a hollywoodi sztárok listáján. A Top Gun 2 millió dolláros bevétele csak a kezdet volt, 1994-ben a Brad Pitt-tel közösen forgatott vámpíros filmért (Interjú a vámpírral) már 15 millió dollárt zsebelt be.

Két évvel később a Mission Impossible első darabjáért, amelyet már a saját filmgyártó cége készített, 70 milliós bevételi részesedés lett a jövedelme. És még ez sem a vége! A film második epizódját már 5 millióval többért készítette, a 2005-ös Spielberg-filmért, a Világok harcáért pedig megkapta a 100 milliót, vagyis gázsi helyett 20% részesedést az összes bevételből.

 

Tom és a feleségek

Nem csoda, hogy az egyre sikeresebb színész huszonöt évesen a nála hat évvel idősebb ismert színésznőbe, Mimi Rogersbe szeretett bele. Házasságuk pontosan három évig tartott, de Tom életében markáns nyomot hagyott. A színész életrajzírói szerint ugyanis Mimi hatására ismerkedett meg a szcientológiai egyházzal, amelybe be is lépett.
Az 1990-ben készült Mint a villám című filmben Tom autóversenyzőt alakít, de számára a filmforgatás igazi kalandja nem a figura megformálása, hanem az Egyesült Államokban akkor debütáló ausztrál színésznő, Nicole Kidman meghódítása volt. Az igéző tekintetű, hófehér bőrű, tehetséges szépség elszerette a színészt első feleségétől, így esküvőjükön, 1990 karácsonyán megszületett az új hollywoodi álompár.
Mindketten világhíresek, sikeresek és gazdagok voltak, és mindketten féltve óvták magánéletüket. Csak minimális információt tártak a világ elé, pedig a sajtó szívesen tanakodott az olyan kérdéseken, hogy vajon miért nem született saját gyerekük, vagy hogy Kidman, aki gyakran hangoztatta katolikusságát, hogyan tekint az ekkoriban már egyre nagyobb egyházi szerepet vállaló szcientológus férjére.

Válásuk után a szép színésznő többször is nyilatkozott arról, hogy nem fog szaftos részletekkel szolgálni, nem fogja emlékirataiban a világ elé tárni mindazt, ami közös életük zárt ajtói mögött történt.

A tízévnyi házasság végét a pletykák szerint mégiscsak a vallás okozta. Pontosabban az, hogy Kidman katolikusként, míg férje a szcientológiai egyház iránymutatásai szerint kívánta nevelni két örökbe fogadott gyermeküket. Amikor a két színész elvált, Nicole három hónapos terhes volt, de nem tudta kihordani a kisbabát. Hét évvel később született meg a kislánya, Sunday Rose, akinek az apja Keith Urban countryénekes.

Tom Cruise portréEgy kislány tiniszobájának falán hatalmas filmposzter lógott. A poszter kék alapon pink színű felirattal hirdette a filmet, amelynek főszereplője egy bárpult mögött dobálgatta ördögi ügyességgel a poharakat, úgy, hogy közben egyszer sem hibázott.

A Katie nevű kislány már ekkor szerelmes volt a filmsztár Tom Cruise-ba. Lehetséges, hogy ez az érzés is segített abban, hogy ő is a film irányába haladjon, tinédzserként hírnevet szerzett magának egy sorozat kapcsán. Ám élete akkor kezdett igazi tündérmeséhez hasonlítani, amikor a plakátsztár egyszer csak az ő oldalán pózolt a legnevesebb hollywoodi eseményeken.

Katie Holmesnak maga volt az életre kelt mese, amikor Tom a Penélope Cruzzal töltött évek után vele kezdett randizgatni. A rossz nyelvek szerint kapcsolatukra az az alapállás jellemző, hogy Katie az irányítható feleség, anya, az engedelmes társ, Tom pedig az irányító az élet minden területén.
Onnantól kezdve, hogy kislányuk, Suri születését a szcientológiai egyház irányelvei alapján kellett véghezvinni, egészen odáig, hogy a bájos arcú, jobb sorsra érdemes fiatal színésznő frizuráját, ruháját, nyilatkozatait és ételeit is Tom döntése szerint alakítja. Házasságkötésüket kemény házassági szerződés előzte meg, amelynek hároméves szigorú része nemrégiben lejárt, ezzel együtt egyre több lapban jelennek meg találgatások a pár kapcsolatának válságáról, esetleges válásukról.

Tom és az egyház

 A szcientológiai egyház tagjai a tanokat pénzért vett kurzusok során, fokról fokra előrehaladva sajátíthatják el – ezért is tartja számos kritikusuk úgy, hogy az egész nem más, mint agymosásra berendezkedett üzleti vállalkozás.
Cruise a legfelsőbb kurzusokat is kijárta, ő már a beavatottak legfelső szintjének hetedik fokán jár. Ez már feljogosítja őt arra, hogy az egyház szóvivője legyen a világban.

Sztárok az egyházból: Juliette Lewis, Kirsten Dunst, Pink, Lisa Marie Presley, Will Smith, John Travolta.

Igencsak jól jött a szcientológiai egyháznak az érdeklődés, amely az 1980-as évektől a világsztárok körében kezdett terjedni. Korábbi zűrös ügyek, botrányok rossz médiahátteret adtak Ron Hubbard tanainak, így nagy örömmel fogadták, amikor Travolta és később az egyre jobban körülrajongott ifjú Cruise is arcát, nevét és elhivatottságát adta az egyháznak. Tom odaadása megkérdőjelezhetetlen, ezt különösen az utóbbi évtized eseményei jelzik. A külső szemlélő számára úgy tűnik, hogy míg második felesége, Nicole bizonyos dolgokban hajthatatlan volt, és ez főleg férje vallási szerepének elutasítására vonatkozott, addig Katie ellenvetés nélkül teljesíti mindazt, amit Tom és rajta keresztül az egyház elvár.
Néhány éve a hárommilliós példányszámú londoni bulvárlap, a Sun kürtölte világgá a hírt, miszerint a szcientológiai egyház legnagyobb vallási méltósága, David Miscavige kijelentette, hogy Tom Cruise filmsztár a szcientológiai egyház Jézus Krisztusa. Úgy fogalmazott, hogy Cruise az egyház krisztusi alakja, a kiválasztott, aki a tanok hirdetésére hivatott, s akit ugyanúgy bírálnak nézetei miatt, mint tették Jézusnál is, de a jövő nemzedéke majd vele kapcsolatban is ráébred: tévedtek a kételkedők.

Tom saját nyilatkozata szerint sokat köszönhet a szcientológiának, mindenekelőtt azt, hogy kigyógyult diszlexiájából. A sztárt gyerekkora óta kísérték a súlyos olvasási zavarok, hiába igyekezett az olvasásra koncentrálni, ez nagy nehézséget jelentett számára. Az egyház segített, hogy megszabaduljon ettől a gyötrő problémától.

Tom az egyház második embere lett, nem csoda tehát, hogy harmadik esküvőjének tanúja az egyház első embere volt, aki az ifjú párt elkísérte a maldív-szigeteki nászútjukra is. Egy nemrég megjelent életrajzi könyv szerint a filmsztár jelenlegi egyházi feladata a Beckham házaspár megtérítése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top