Nem gondolnám róla, hogy kisgyermekes anyuka, ha nem ismerném fel – villan át rajtam. Igaz, laza cuccban van: farmerben, balerinában, muszlinfelsőben, de mindennek tűnik, csak összeszedetlennek nem; pont az ellentéte összes kismama ismerősömnek… És tévedés ne essék, nem azért néz ki jól, mert összerakták. Mint kiderül, kozmetikushoz ő sem jut el, a haja azért szélfútta, mert tényleg a szél állította be, és a kisfiát sem bébiszitter gondozza helyette. Sőt, nem akar udvariatlan lenni, de fél is attól, hátha ez alatt a pár óra alatt, míg eljött otthonról, lemarad valami fontosról.
– Ne nézz így rám, tudom, hogy a külső szemlélő számára megőrültem – de egyszerűen nem tudok magammal mit kezdeni, ha nincs velem. A múltkor is mit műveltem Milánóban! Tudod, a férfiruhaboltom miatt negyedévente ki kell járnom, hogy frissítsem a készletet, illetve megrendeljem az árut. Máskor alig vártuk a férjemmel ezeket a napokat, sőt mindig csentünk rá még párat, hogy kirakatokat nézegessünk… Most? Hajnalban ki-, este hazarepülünk.
– Ez az elején, a legnagyobb őrületben is így volt? Akkor sem akartál soha sem kiszakadni?
– Őszintén? Akkor még minden könnyebb is volt, hiszen sokat aludt. Napközben még olvasgatni is maradt időm – most már csak fektetés után jutok a dolgaimhoz. De ez most így jó.
– Most vagy az én barátnőim élnek másik bolygón, vagy te… Neked miért megy könnyebben az anyaság?
– Mert meg merem élni. Elengedtem magam, és senki másnak nem akarok már megfelelni, csak a kisfiamnak – nincsenek szabályok, csak ő, illetve az ő igényei. Én pedig teljesen feloldódtam ebben az egész helyzetben. Ráadásul egyedül sem vagyok. A férjem és a családom támaszként mellettem áll. Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is, ami sokat segít.
– De akkor mi lesz most, hogy újra munkába állsz: ha nem is nyolc órán át, de távol leszel Dávidtól?
– Igen, de meg kell szoknom, ez az élet rendje. És egyébként meg én is érzem: jót fog tenni, hogy havi öt napot újra a felnőttek világában töltök. Ha nem is érzem úgy, hogy meggyalulta az agyamat az elmúlt időszak, hazudnék, ha azt mondanám: nem lesz jó ismét összetett mondatokban beszélni.
– A bulvár világa – amelyben egyébként te is dolgozol – kegyetlen. Most az egyik kedvenc témájuk az, milyen gyorsan visszatérsz a Reggelibe a szülésből, úgy, hogy közben még ki is túrsz ezzel másokat.
– Kegyetlen? Én inkább úgy fogalmaznék, nagy most az uborkaszezon. Sztorit gyártanak ott is, ahol nincs. Gondold végig, hány képernyős volt otthon kilenc hónapot az elmúlt években a gyerekével?! De ne érts félre, nem akarok én senkit minősíteni, mindenki tegyen úgy, ahogy neki jó – nekem ez így volt kerek. Ha a főnökeim öt hónapja a világ legjobb ajánlatával álltak volna elő, az sem érdekelt volna. Sőt, el sem értek volna, hiszen hónapokig ki voltam kapcsolva. Ők csak annyit kértek, ha már visszacsordogálnék, szóljak. Szóltam.
– De gondolom, azért téged is meglepett Peller Mariann és Horváth Éva távozása, nem?
– Persze, és nem is mondom, hogy emberileg nem érzek együtt velük. Jobb lenne, ha biztos helyük volna. De ez nem jelenti azt, hogy a történtek miatt rosszul kellene éreznem magam, vagy magamra kellene bármit is vennem – pedig mintha most picit ezt várnák tőlem. Nekem az RTL Klubnál helyem van, és ez attól nem változott meg, hogy szültem egy babát.
A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában, most hegyezős szemceruzával is megvásárolhatod! Keresd az újságárusoknál!
