 |
| Forrás: Zih Zsolt/MTV |
– Március végén készítetted a Zárórában az 500. interjúdat, most viszont te vagy az interjúalany. Hogy viseled, amikor a hóhért akasztják?
– Beszéljünk erről őszintén. Eddig nagyjából két olyan interjú készült velem, amikor azt éreztem, a másikat valóban érdekli a személyem, vannak gondolatai rólam. Igaz, olyan gyakran nem adok interjút, de sokszor érzek olyan felkészültségbeli hiányosságot, amit én magamnak sosem engednék meg. Részben imádtam egy ideig, hogy kíváncsiak rám, aztán rájöttem: ha nem tudja a másik, hogy mit akar, akkor nem poén. Azt szeretem, ha olyat kérdeznek, ami meglep, és ha én is spontán tudok lenni.
– Hány évesen kerültél a médiába?
– Huszonegy éves koromtól dolgoztam a Klubrádióban. Nagyon fiatalon.
– Majd szintén fiatalon vezethetted a Zárórát, ami igaz, hogy éjszaka látható, de fajsúlyos műsor. Van sok idősebb műsorvezető az MTV-ben, aki ezt elvileg megkaphatta volna. Nem volt ebből féltékenység, irigység?
– Hogy a csudába ne lett volna! A mai napig vannak emberek, akik nem szeretnek, de ez minden olyan területen így van, ami kicsit is az exhibicionizmusra épül. A színészek között nincs így?! Amúgy az elején még inkább kísérleteztünk a Zárórában, kerestük az irányt, megvolt az esélye, hogy fél évig megy, és utána leveszik a műsorról, mert nem működik.
– Mi van akkor, ha olyan interjúalany jön, aki jelentős személyiség ugyan, de nem szimpatizálsz vele, vagy tudod róla, hogy nehéz ember?
– Ha valaki nehéz interjúalany, akkor parázok. Nagyon fölkészülök, nagyon megpróbálom kitalálni az adásmenetet – egyébként néha pont ez a hiba. Nem kell mindent annyira kitalálni, mint amennyire én teszem. Ha valaki nem szimpatikus, az más, de szerintem nehéz lenne megmondanod, ki az, aki nem volt szimpatikus nekem.
– Néha az az érzésem, igyekszel direkt konfliktushelyzetet teremteni a műsorban.
– Szeretem, ha egy interjúban van egy-egy ilyen konfliktus. Egymásra kell hangolódni, meg kell találni a ritmust, elkezdeni érdekes dolgokról beszélni, de lehet egy pont, ahol konfrontálható valaki a múltjával vagy a véleményével. Mindig hagyok azonban időt arra, hogy kifejtse a gondolatait a beszélgetőtársam.
– Szegvári Katalinnak te voltál az egyik kedvenc tanítványa. Az egyetlen problémája az volt veled, hogy nem figyelsz az öltözködésedre…
– …meg milyen a hajam. Mindig azt mondta: „Olyan vagy, mint egy cseh fejőlány…”
 |
| Forrás: Zih Zsolt/MTV |
– Az öltözködéssel és a hajaddal kapcsolatos kritikát a fórumozóktól is meg szoktad kapni.
– Nem mindenkinek lehet ehhez érzéke. Úgy érzem, most már talán tudom, mi az én stílusom, de nem mindig tudtam, és nem mindig voltak mellettem olyan emberek, akik segítettek volna ebben. Kertészgatyás, fiús lány voltam, aki azzal hívta föl magára a figyelmet még a gimiben, hogy filccel festegetett tincseket a hajába, és volt benne zöld, kék, piros. A sminkesek mindig nevetnek azon, hogy fogalmam sincs, hogyan kell sminkelni, ugyanis ez sosem töltötte ki az életemnek akár egy irinyó-pirinyó szeletét sem.
– De azért ez változott az utóbbi időben.
– Meg kell tanulni: ha az ember a tévében szerepel, akkor fontos, hogyan jelenik meg. Nem mindegy az sem, hogyan mész végig az utcán, hogy áll a hajad. Igazából zavar, hogy nem tudom elengedni magam, de elfogadtam, hogy ez a szerepléssel jár, és megpróbálom jól megtanulni.
– Számodra fontos téma a női egyenjogúság, írtál is erről cikkeket. Adja magát a kérdés: a gyerek/karrier dilemmáról mit gondolsz? Azt szokták mondani, nem lehet teljes értékű anya és teljes értékű munkaerő valaki.
– Szeretnék gyereket, méghozzá a következő két-három évben mindenképpen, de azt hiszem, meg kell találni a középutat. Ha van olyan, hogy karrierista anyuka, akkor biztosan az leszek.
– Kálmán Olga hamar, három hónappal a szülés után már visszatért a képernyőre.
– Én is így képzelem. De például Krizsó Szilvia azt mondta, három hónap múlva visszamegy, és ehhez képest egy év múlva sem akarta otthagyni a babáját. Tehát most úgy gondolom, három hónap múlva már munkába állnék, mert megőrülök, ha otthon vagyok. Aztán majd meglátjuk.
– Sokan mondják – és én is látom –, mennyire temperamentumos vagy, a Záróra viszont kötött műsor, amelyben nem mutatkozhatnak meg ennyire az érzelmek, a gesztikuláció. Vannak műsorálmaid?
– Sok mindenre nyitott vagyok, rengeteg ötletem és gondolatom van arról, még mit szeretnék ettől a pályától, de várnom kell még. Ki szerettem volna menni a CNN-hez vagy a BBC-hez kávét főzni – vagy bármi –, csak hogy láthassam belülről, hogyan működik.
 |
| Forrás: Zih Zsolt/MTV |
– Miért nem mentél ki végül?
– Valószínűleg gyáva vagyok, és félek, hogy nem menne a beilleszkedés. Magyarországon könnyű, mert jó nagy szám van, de idegen közegben meghalok. Megfigyelővé válok, visszahúzódom, és rosszul érzem magam. Valószínűleg azért sem mentem, mert nem tudom azt a stresszt feldolgozni, amely ezzel jár. De azért ez a fejezet még nincs lezárva.
– A folyamatos interjúra készülés mellett mennyi időd jut a pihenésre?
– Nagy szabadságélmény volt a nászutunk legutóbb. Két és fél hétig túráztunk a férjemmel Kambodzsában, Vietnamban, Thaiföldön. Olyan szabadnak éreztem magam, mint itthon soha: nem értek el a telefonok, és a problémák is távol voltak. Soha nem éreztem ilyet utazás után, hogy menjünk vissza azonnal, mert nagyon jó volt. Ráadásul Kambodzsát vagy Vietnamot felfedezni nemcsak földrajzi, hanem kulturális, történelmi utazás is. Például rengeteg fogyatékos gyereket láttunk az utcán. Megtudtuk, hogy ez azért van, mert a vietnami háborúban kémiai fegyvereket is bevetettek, és az akkor élők leszármazottai különböző genetikai betegségekben szenvednek. Félelmetes volt megtapasztalni, ahogy a történelem szembejön velünk az utcán.
