Sztárok

Madonna nem kér Lady Gagából!

A popkirálynő beintett a trónkövetelőnek?

Madonna nem kér Lady Gagából!Korábban több helyen megjelent, hogy közös produkcióra készül Madonna és az új favorit, Lady Gaga. Eddig mindössze egyetlen tévéműsorban szerepeltek közösen, de úgy tűnik, hogy egy ideig ez is lesz az utolsó duettjük. Madonna egy brit lap kérdésére elárulta, hogy nem óhajt közösködni a fiatal énekesnővel. A popkirálynő azt is elárulta, hogy a következő albumán biztosan feltűnik majd a lánya, Lourdes, és kedvese, Jesus Luz is közreműködik majd egy dalban.

Hosszú évek után először akadt komoly konkurenciája Madonnának, hiszen a korábbi vetélytársakat mind sikerült maga mögé utasítania. Britney Spears, Christina Aguilera és Beyoncé Knowles is elvérzett a trónért folyó harcban, így még mindig Madonna a popzene uralkodónője. A szakemberek Lady Gagának sem adnak többet néhány évnél, Madonna pedig van annyira okos, hogy valami eszement durranással visszaszerezze azokat a rajongókat, akik átmenetileg elpártoltak mellőle. 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top