nlc.hu
Sztárok
Carrie Bradshaw lenyomja az Avatart?

Carrie Bradshaw lenyomja az Avatart?

Rekordszámú nézőre számítanak az amerikai mozik.

Jövő csütörtökön kerül mozikba a Szex és New York 2. című film, de már most kígyóznak a sorok az amerikai mozik pénztárai előtt. A tengerentúli kritikusok szerint a film bevételei megközelíthetik majd az Avatar által behozott dollármilliókat is. Hetek óta szinte minden magazin és site a filmmel foglalkozik, a négy főszereplő hölgy pedig sorban adja az interjúkat. A producerek biztosra mentek, hiszen a fiatalabb korosztály miatt bevették a szereplők közé Miley Cyrust is, de feltűnik majd a vásznon Penélope Cruz és Liza Minnelli is. Talán nekik is köszönhető, hogy elővételben már több ezer jegy elkelt a pénztárakból.

Sarah Jessica Parker örömmel tesz eleget a promócióval járó felkéréseknek, de azt is mindig igyekszik tudatosítani az érdeklődőkben, hogy a civil életben korántsem olyan életet él, mint Carrie Bradshaw.

„Én ragaszkodom a hagyományokhoz – nyilatkozta nemrég a színésznő. – Főzök, mosok, pelenkázok, és kicsit sem bánom, hogy így van, sőt. Imádom a családi életet, az anyaságot és az ezzel járó munkát. Ez ügyben nem vagyok nagy újító. De a divatért, a ruhákért és New Yorkért ugyanolyan lelkesedéssel rajongok, mint Carrie. A két dolog nem zárja ki egymást. Egyszerűen csak más az értékrendünk. Talán ezért is olyan izgalmas, hogy egy egészen más személy bőrébe bújhatok…”

Carrie Bradshaw leveri az Avatart?

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top