“Nem zavar, ha felismernek, simán felszállok a buszra”

A Mi Emberünk hetente jelentkező interjúsorozat fórumozó olvasóink segítségével készül: ők döntenek arról, hogy ki legyen az interjúalany, és mi legyen hozzá az első kérdésünk. A harmadik Mi Emberünk a szavazatok alapján Till Attila lett, következzen tehát olvasóinkkal közös interjúnk a Megasztár műsorvezetőjével!

Till Attila és Görög Zita Fotó: Sanoma-archív/Steindl Gabriella

– Kiállnál fennhangon a biciklisek jogaiért?
– Nem veszek részt az autós-kerékpáros konfliktusban. Nem vagyok az a primadonna biciklis, aki mindenhova kerékpárutat akar. Nekem egy olcsó, szakadt bringám van, nyúzásra készítve, megyek át vele mindenen, padkázok, ha pedig jön egy durrdefekt, akkor bemegyek a legközelebbi boltba, kicseréltetem a belsőt, és már megyek is tovább. Kényelmes bringás vagyok, már annyiszor eláztam, hogy esőben taxizom, vagy buszra szállok. Tizenhárom éve tekerek: igazi rutinos, öreg, igénytelen kerékpáros vagyok. Ezzel a biciklivel nyolc éve járok, előtte többet is elloptak, az bosszantott. Az autók között sem cikázok, csak megyek szépen. De azért ha bármilyen biciklismegmozdulásra hívnak, akkor segítek, mindig elvállalok minden bringás ügyet.

– Szerinted a „bikicsunáj” belefér a Megasztárba? Vagy a pasas inkább szánalmas, mint szórakoztató?
– A tehetségkutatók mindig úgy indulnak, hogy bemutatják azokat, akik nem igazán tehetségesek. Én egyébként a Megasztárban jobban szeretem a döntőt, amikor már énekelni tudó emberek állnak közönség elé. Volt már olyan, hogy azt gondoltam: ezt a jelentkezőt nem kellett volna bevágni. A „bikicsunájos” férfi egyébként örül, hogy ennyire híres lett. Nekem így is furcsa, hogy ilyen népszerű.

– Azt írták, hamarosan készül a következő filmed…
– Film folyamatosan van, több is íródik vagy készülődik. Most éppen egy „apukafilmen” dolgozom, amely nagyon olcsó lenne. Baráti produkcióban hoznánk össze. A másik filmemet idén nem tudom összehozni, nincsenek nagyon pályázatok. A film itthon nagyon nehéz helyzetben van. Állami pénz nélkül pedig nehéz filmet csinálni.

– Hogyhogy „apukafilm”?
– Egy barátommal írtam, a saját világunkról szól. De nem szeretnék róla beszélni, mert filmről akkor jó bármit mondani, amikor már száz százalékig biztos, hogy lesz, azaz forog a kamera. Egyébként utolsó fázisában van a dolog, most áll össze egy csapat: producerek stb., és akkor megvagyunk. Magánpénzből forgatjuk, csak így lehet olcsó, illetve ha nincsenek nagy igényeink díszletre, kamerára. A film tele lesz rögtönzött jelenetekkel, ezért nem filmre forgatunk, mert az drága, és csak fölöslegesen pazarolnánk a nyersanyagot. Bár tény, hogy a film képe szebb, nekem is jobban tetszene, de ez még nem adatik meg nekem.

– Bakelit vagy iPod?
– Nagyon szívesen bakeliteznék.

Fotó: Sanoma-archív/Szabó Lilla

– Miért nem teszed?
– Múltkor majdnem vettünk egy lejátszót. Van egy csomó lemezem gyerekkoromból, a bátyámmal gyűjtögettük. Szóval anyag van, csak lejátszani nincs mivel. Sokszor hallgatok rádiót, vagy cédézek. Autóban rádiózom, mert a feleségem imád rádiózni. Műsort direkt csak a Bakácsét hallgatom.

– Miért nincs jogsid?
– Valahogy ez nekem kimaradt az életemből. Nem akartam, sosem mozgatott meg. Tizenhét évesen a barátaim elmentek megcsináltatni a jogsit, hívtak engem is, de nem volt kedvem, mert az érettségire készültem, ugyanis kitűnőre akartam érettségizni.

– Ez most vicc?
– Nem, tényleg így van. Egy négyes becsúszott történelemből, pedig azt már akkor is szerettem. Mátyás királyt húztam, tudtam, szerintem a tanár a személyes rosszindulata miatt nem adott ötöst.

– Festő akartál lenni…
– Nagyjából tízéves koromtól. Többször nem vettek fel festő szakra a képzőművészetire, de az intermédia szakra bejutottam, ott végeztem. A festés elmúlt, nem is festek, egyébként sem mernék kiállítást rendezni.

– Pedig showman vagy, azaz jó értelemben véve mutogatod magad. A kiállítástól miért félsz?
– A festés más. Néha lenézik, hogy az ember a tévében parádézik, de hát az is egy szakma, azt is lehet jól meg rosszul is csinálni. A végzettségem alapján elvileg művész vagyok, de én szeretem azt a fajta angolszász hozzáállást, hogy azt kell nézni, mit csinál az ember, és azt mennyire csinálja jól. Nem az a lényeg, hogy mi a végzettségem. A festészet egy kudarc az életemben, mivel nem lettem festő. Egyszerűen eldöntöttem, hogy nem leszek az, láttam kívülről a képeimet, és azt is, hogy nem vagyok jó. Pedig vagy négyszer jelentkeztem. Szóval még jó, hogy félnék egy kiállítástól.

– Filmrendezőnek is jelentkeztél?
– Igen, de oda sem vettek fel. Bár csak egyszer jelentkeztem.

– Kinek adnál Pulitzer-emlékdíjat?
– Nehéz kérdés. Azaz mi az, ami szerintem jó? Bakácsnak adnék, mert őt szeretem. De nekem nincs névmemóriám. Menjünk végig a csatornákon. TV2, RTL Klub. Régen adtam volna Novák Péternek a Struccért, de hát őt is mint barátot szeretem. A Barczai Gabinak a vagányságáért, a nők jogaiért, az elesett emberekért való kiállásáért mindenképp. Az RTL Klubról adnék a XXI. század stábjának, az nagyon jó műsor, kifejezetten szeretem.

Fotó: Sanoma-archív/Körmendi Imre

– Írták, hogy Zimány Linda volt Megasztár-castingon, és azt is, hogy férfi műsorvezetőtárssal is vállalnád a műsort.
– Zimány Linda jó karakter, kicsit fiús, de mindenképpen van benne valami dög. Egyébként nem ismerem őt. Könnyed, csajos, bulihangulatot árasztó személynek tűnik, ami ebben a műfajban szükséges. A merev csajok ide nem jók. Claudia sem véletlenül az egyik legsikeresebb műsorvezető. Gyorsan tud váltani a komoly és a buja énje között.

– Fogorvoshoz akkor mész, ha fáj, vagy rendesen jársz kontrollra?
– Akkor, ha fáj. Nem szeretek orvoshoz rohangálni. Pedig nem félek tőlük, a szúrástól sem, hiszen tudom, hogy utána jobb lesz nekem.

– Egy kozmetikai márka nagykövete lettél. Mi a feladatod?
– Személyes példámon keresztül igyekszem valamiféle párbeszédet kezdeményezni férfitársaimmal, hogy segítsek nekik eloszlatni a kételyeiket, diszkomfortérzéseiket. Elmesélem, hogy egy-egy felmerülő szituációban hogyan viselkedem, vagy pedig hogy hogyan tudom megőrizni játékosan – és nem pedig görcsösen – a komfortérzetemet. Ja, és természetesen bevallom, ha hibázom!

– Zavar, ha felismernek?
– Legtöbbször nem. Simán buszra szállok, bemegyek nyilvános helyekre, most is a Pajtás étteremben ebédeltem, ami egy önkiszolgáló, a Szigetre is kimegyek minden évben. Múltkor a Balatonról vonattal jöttem haza a gyerekekkel. Ha valaki kér, mindig adok autogramot, vagy akár beszélgetek is. Miért ne tenném?