A Mi Emberünk hetente jelentkező interjúsorozat fórumozó olvasóink segítségével készül: ők döntenek arról, hogy ki legyen az interjúalany, és mi legyen hozzá az első kérdésünk. Az ötödik Mi Emberünk a szavazatok alapján Kovács Ákos lett, következzen tehát olvasóinkkal közös interjúnk az énekessel.
Nők Lapja Cafe Fóruma: – Hogyan fér bele a zenélésbe a politika?
– Abba sehogy.
– 2007-ben a VOLT Fesztiválon a 2006 őszén történt rendőri túlkapásokról ment mögötted videó.
– Az egész 2007-es turnén ez ment az egyik dal alatt, de ez nem politikai, hanem erkölcsi kérdés. Nekimentek a tisztelt magyar rendőrök a békés tüntetőknek, ezt pedig felvette néhány televízió kamerája. Harminchat órányi anyagot néztem át. Egyikben sem találtam olyat, ami okot adott volna erre a brutalitásra.
 |
| Forrás: Ákos.hu |
– És a koncertjeiden lengetett árpádsávos zászló? Az is volt a VOLT-on.
– Én lengettem? Az árpádsávos zászló a magyar királyi ház zászlaja, nincs vele semmi baj. Baj azokkal van, akik azon dolgoznak, hogy a nyilas eszmékkel mossák össze ezt a történelmi jelképet. Néhány évvel ezelőtt a sitkei koncertünkön a rendezők levetették az ötödik sorban lengetett, kb. tíz négyzetméteres árpádsávost, mert a mögötte állók nem láttak rendesen. Utána a Kuruc.info portálon vagy valamelyik hasonló oldalon ezért lekozmopolitáztak. Radikáléknak nem vagyok eléggé nemzeti. Van, aki attól érzi magát hazafinak, hogy lepedőnyi zászlókat lenget, nekem más kell hozzá. Az egész sorsomat végigkísérte a magyar irodalom, hatéves korom óta versmondó vagyok, van néhány tucat vers a fejemben. Minden számomra fontos magyar költő, író hazafi volt. Nem szégyellték, és nem tojtak be attól, hogy kimondják.
– Ezek szerint a hazafiság nem politikai identitás kérdése.
 |
| Forrás: Ákos.hu |
– De, politikai identitás kérdése is, különösen az utóbbi időben, mióta az internacionalista eszme úgy hatvanévnyi ideiglenes tartózkodási helyéül jelölte ki Magyarországot is, és ott ütötte-vágta a hazafiakat, ahol lehet. De ez nem azt jelenti, hogy mostantól levesestányér méretű kokárdákkal kötelező járni, és azt sem jelenti, hogy nem lehet kitűzni a nemzeti ünnepeken, különösen március 15-én.
– Tiffán-borokkal vagyunk körülvéve. Van a pincészetben üzleti érdekeltséged?
– Nincs, de az Andante Borpatikában társak vagyunk. Zsoltot remek gazdának tartom, a barátságunknak is az egyik csúcsbora adta meg az alaphangot.
– Jársz énekórára?
– Soha nem jártam. De ez hallatszik is. (Nevet.) Zenész sajnos nem lettem, énekes vagyok, dalszerző. Tudom, milyen az, amikor egy zenésztársam gondol valamire, és pillanatokon belül lejátssza. Nekem jóval hosszabb időbe kerül, amíg megszólal a hangszeren, amit kitaláltam. Ennek ellenére jó néhány éve magam írom a dalok zenéjét. A szövegekkel a kezdetek óta ez a helyzet.
– Már a Bonanzában is így volt?
– Akkoriban zenekarvezetőként elsősorban szövegíró, énekes és dramaturg voltam. Kaptam egy Polimer kazettán kétszáz zenei ötletet, aztán a nekem tetszőkből dalokat „hegesztettem”. Persze ott is voltak saját dalok, például A Megváltó, de a zene inkább a társak reszortja volt.
– A bonanzás időkben néha támadtak, hogy rémesen énekelsz angolul…
– Az ismertség és a siker nyomán annyi értelmetlen vád ér máig, hogy fel sem lehet sorolni. Az angol történetesen az egyetlen megbízható tárgyi tudásom az életben, tizenöt éves koromtól felnőtteket tanítottam. Az angol anyanyelvű barátaim mindig dicsérték a kiejtésemet, sokat szórakoztattam őket a különböző angol dialektusokban elmondott viccekkel. Nálam angolul sokkal rosszabbul beszélő magyar okosok kritizáltak általában. Azért írtam angol szövegeket, mert volt, ami így jutott eszembe, illetve angolul sokkal lazábban, kevesebb felelősséggel ír az ember. Volt olyan időszak is, amikor még naivan azt hittem, hogy a világ színpadaira fogok kijutni ezekkel a számokkal.
– Mikor énekeltél utoljára angolul színpadon?
 |
| Forrás: Ákos.hu |
– Mondhatnám, hogy régen, de az idei Szindbád turné során játszunk egy laza Lady Gaga-feldolgozást, úgyhogy minden koncertestén énekelek angolul. Emellett két új nóta, számos sláger és néhány Bonanza-szám is szerepel a repertoárban, mind jelentősen áthangszerelve. Egyébként ma már sok magyar énekes tud hitelesen előadni angolul, a Petőfin sok ilyet hallani, de számomra ezekben a zenékben ritka az egyéni íz, teljesen olyan, mintha a brit indie-listát hallgatná az ember. Ez nem feltétlenül dicséret.
– A popzenét nehéz lenne megújítani. Negyven-ötven éve kitalálta a Beatles.
– Meg a Stones.
– Nyilván. De az inkább blues rock, nem?
– Nem tudom, jómagam egyiket sem szerettem igazán, ehhez későn születtem. Ma mindkettő kiesne a Megasztár jászjákóhalmi területi középdöntőjében, ahol szép hangú, tévékompatibilis embereket keresnek. Pedig a rockzenéhez nem kell tudni se jól gitározni, se énekelni, ezt mutatták meg a korai nagy bandák. Ez a műfaj a személyiség erejéről szól, gondolj csak Nick Cave vagy Lou Reed karrierjére: nem tudnak tisztán énekelni, de a dalaik emberek százezreire vannak hatással. Björk esetében zavar valakit, hogy akcentussal énekel angolul? Na, ennyit az okos bírálatokról.
