– A Rózsadombon nőttél föl, fiatalon gyerekszínész lettél. Hogy érzed, akkoriban a sors elkényeztetett téged?
– Látszólag irigylésre méltó családba születtem, de ami a négy fal között zajlott, az nem olyan volt, mint amit az emberek elképzelnek egy rózsadombi álomcsaládról. A budai úrilányságnak az összes jó és rossz hozadékát hurcolom a mai napig.
A gyerekszínészség miatt korán elkezdtem felnőttéletet élni, amelyre nem voltam felkészülve lelkileg. Fiatalon bekerültem a színházi világba, tizennégy éves koromtól nem volt szükségem zsebpénzre, színházi öltözőkben rohangáltam, mint a felnőttek. Este tizenegykor estem haza, amikor az osztálytársaim már aludtak, és nyolckor, amikor ők bent ültek az iskolapadban, én még nem keltem föl. Nem olyan dolgokat éltem át kamaszként, mint amiket más kamaszok átélnek.
 |
| Fotó: Erdélyi Gábor |
– Emiatt volt a 18 és 20 éves korod közötti időszak olyan zűrös?
– Bekerültem az Új Színházba stúdiósként, és nem tudtam feldolgozni azt, ami otthon van, nem tudtam feldolgozni azt, hogy felnőttéletet élek, és azt sem tudtam feldolgozni, hogy miközben úgy tűnik, sikeres kis gyerekszínész vagyok, mégsem vesznek föl a Színművészetire. Iszonyatos nagy zavar volt a fejemben, és ehhez hozzátartozik, hogy olyan alkat vagyok, aki nem beszél a problémáiról, mindig mosolygok, és úgy tűnik, mintha minden rendben lenne.
De annyira nem volt semmi rendben, hogy kitaláltam magamnak új identitásokat. Mindenfélét hazudoztam, hogy képzett balett-táncos vagyok, hogy van egy felsőfokú nyelvvizsgám angolból, mert úgy éreztem, hogy nem tudok arról beszélni, hogy velem igazából mi van. Szerencsémre a csoporttársaim ebből kirángattak, azt mondták, hogy „figyelj ide, Kovács Patrícia, te úgy is érdekes vagy, ahogy vagy, nem kell dolgokat kitalálni, mert úgyis tudjuk, hogy hazudsz”. Ezzel varázsütésre véget ért az őrület.
 |
| Fotó: Erdélyi Gábor |
– Azt nyilatkoztad egyszer, hogy 20 év múlva „szép ráncokkal” képzeled el magad. Öregség, ráncok: ezekre ennyire könnyedén gondolsz?
– Most nézegettem az esküvői képeinket, egy boldog nő néz vissza rám ezekről a képekről, és én jóban vagyok ezzel a nővel. Nem foglalkozom ilyen értelemben az öregedéssel, szeretem ezt a 30-on túli Kovács Patríciát. Jó, hogy a lányból nő lett.
– Amikor a 9 és fél randi főhősnőjének karakterét kidolgoztad, akkor D. Tóth Kriszta és Bombera Krisztina álltak mintaképül előtted. Mennyire jellemző, hogy az életből lesel el nőtípusokat a szerepeidhez?
– Rám azért szokták mondani, hogy kaméleon vagyok – akinek mindig változik a haja, máshogy néz ki –, mert a színjátszásból és a filmezésből engem az izgat, hogy mindig más alakot öltsek. Ezt meg is tudom tenni, mert átlagos arcom, alkatom van, nem áldott meg a sors különös ismertetőjelekkel, nem vagyok karakteres. Folyamatosan úgy járok a világban, hogy figyelem az embereket, hogy ki milyen, és ha kapok egy szerepet, akkor keresem hozzá azokat a nőtípusokat, akikről megmintázhatom a figurát.
Nem „magamból dolgozom”, kifejezetten védem azt, amilyen valójában vagyok.
 |
| Fotó: Erdélyi Gábor |
– Azzal, hogy Gusztos Péterrel egymásra találtatok, a bulvár számára nagyon érdekes pár lettetek. Te hogyan élted ezt meg?
– Ezzel számoltunk az első pillanattól kezdve. Tudtam, hogy ez izgalmas csemege lesz, érdekli az emberek egy részét. Ezzel nincs semmi baj, mindig, mindenhol érdekes egy politikus magánélete meg egy színésznő szerelmi élete.
– Most, hogy a férjed már nem politikus, változott az életetek?
– Csendesebb. Kevesebb a fenyegető levél. Péter életében ez nagy változás, érdekes közelről nézni egy ilyen újrakezdést. Büszke voltam arra, amit képviselt, de én nem egy politikusba szerettem bele, vele vagyok abban is, amibe most belevágott. Különös játéka az életnek, és úgy érzem, jelent is valamit, hogy a képviselősége megszűnése és az esküvőnk időben ilyen közel esett egymáshoz. A gyűrűhúzáskor a Hiperkarma zenekar száma szólt: „Mi újrakezdjük, igen, együtt.”
 |
| Fotó: Erdélyi Gábor |
– Gusztos Péter mást hozott ki belőled, mint az eddigi férfiak. Ez mit jelent?
– A második randink egy játszótéren volt. Péter elhozta a kislányát, ő játszott, mi meg ültünk egy padon, és beszélgettünk. Egyértelművé tette ezzel, hogy csak együtt értelmezhetőek. A viszonyuk teljesen elvarázsolt, mert még soha életemben nem tapasztaltam ilyen harmóniát apa és lánya között. Ebben az is benne van, hogy a papámmal régebben rémes volt a viszonyom, és mindig azt láttam, hogy a férfi nincs ott a gyermeke mellett.
Másrészt korábban úgy éreztem, hogy színésznőnek születtem, és ez a munka a gyerekvállalással nem egyeztethető össze. Tegyük hozzá, nem is láttam magam előtt azt a férfit, aki megosztaná velem a gyereknevelés minden szépségét és terhét. Most már igenis azt gondolom, hogy ez csodálatos dolog, és ebből nem maradhatok ki, de ezt Péter hozta ki belőlem. Én ilyen értelemben is odaadtam neki a kezemet és az életemet.
– Az esküvőtök olyan volt, amilyennek megálmodtad?
– Igen, nagyon családi, nagyon baráti, nagyon kellemes délután volt. Pont úgy néztem ki, ahogy szerettem volna, laza ruhában. Nem volt esküvői torta, nem volt mennyasszonytánc, lagzis zene – egyszerűen összejöttünk a családdal és a barátainkkal. A legkitartóbbakkal házibuliztunk otthon hajnalig.
 |
| Fotó: Erdélyi Gábor |
– A szabadban tartottátok, ahogy tervezted?
– A szabadban akartuk tartani, piknikszerűen a pipacsok között, de annyira rossz lett az idő, hogy inkább a Római-partra mentünk egy étterembe.
– Hogyan telik majd a nyarad?
– Nagyon sokáig tartott, amíg rábírtam magam egy fogászati beavatkozásra. Eddig nagyon bájos volt, hogy én vagyok a kócos fogú lány, de egy idő után már nem lesz bájos, és egészségügyileg sem jó, hogy ennyire nagy a rendetlenség a fogaim között. Rászántam ezt a nyarat arra, hogy belső fogszabályzót tetetek be alulra és fölülre. Ha civil foglalkozásom lenne, nem lenne gond egy kis pöszítés vagy hasonló, de így, hogy színésznő vagyok, ez a nyár most arról szól, hogy meg kell tanulnom mindenféle hangzókat képezni úgy, hogy ez a szerkezet a számban lesz. A fennmaradó időt a Suhanj! nevű, Péterrel közösen létrehozott alapítványunk beindításának szentelem, amely mozgássérült és értelmi fogyatékos gyerekeket segít, hogy sportolhassanak. Augusztus 23-ától pedig készülünk az új évadra a Vígben.
 |
| Fotó: Erdélyi Gábor |
