Az Országos Mentőszolgálat Markó utcai épületében vagyok, a folyosón várom, ő percre pontosan érkezik. Egyből tegeződünk. Azt mondja, a gyakori nyilvános szereplés miatt így van a politikusokkal és a celebekkel is, akkor is, ha előtte nem ismerték egymást. Gondolkodás nélkül felkapja a táskám, mert a kezem tele van. Az irodájában kupák és dobozok közt üldögélünk, ugyanis épp festés előtt állnak.
– Nemrégiben a feleséged oldalán tűntél fel a tévében, én pedig eltűnődtem, hogy miért nem tudtunk eddig semmit a privát életedről.
– A magánéleti jellegű interjúkat több okból is igyekeztem elhárítani. Egyrészt azt gondolom, hogy nem szerencsés, ha a magamfajta átkerül a celeb kategóriába. A mentőszolgálat szóvivője őrizze meg a szerephez köthető komolyságot és megbízhatóságot. Másrészt – a szakmai karrieremmel ellentétben – a privát életemben közel sem volt minden olyan egyszerű. Ugyan nincs szégyenkeznivalóm, de talán több a kockázata, mint az eredménye annak, ha az ember a bulvárlapokban mutogatja magát.
 |
| Győrfi Pál, felesége, Adrienn és kisfia Fotó: Sanoma-archívum/Németh Gabriella |
– Vannak negatív tapasztalataid?
– Persze. Például amikor kiszúrja valaki, hogy a táncparketten ugrálok – mert nem vagyok egy Fred Astaire –, és mutogat rám, hogy „nézd már, mit bohóckodik itt az a mentős”, akkor én elszégyellem magam. De olyan is előfordult, hogy a strandon elkezdett kiabálni velem egy nő, mondván, mit papolok én arról, hogy nem szabad a napra menni, miközben itt fekszem. Az ilyen esetekből sok volt az elmúlt években, és mind azt erősítették bennem, hogy jobb, ha nem kockáztatom az emberek bizalmát.
– A hitelességedből adódóan jó kis kampányarc lehetnél.
– Ha a politikára gondolsz, attól igyekszem távol tartani magam. Pár évvel ezelőtt felkértek, hogy legyek az akkor induló egészségügyi reform arca. Nemet mondtam. Boldogan adom viszont a nevem olyan kampányhoz, aminek a betegségmegelőzés a célja, pláne, mióta hitelesnek érzem, hisz januárban radikálisan változtattam az életmódomon.
– Beteg voltál?
– Komoly testi tünetem nem volt, de egyrészt nem tetszett, amit a tükörben látok, másrészt már a lépcsőzés is nehezemre esett. Letettem a kávét, amiből napi 15-20 adag is lecsúszott, a cigarettát is, amire majdnem rászoktam, az étrendemből pedig száműztem a kenyeret, a tésztát és a cukrot. Emellett minden másnap futok 20 percet a futógépen, és súlyzózok egy konditeremben. Majd ha úgy érzem, hogy le tudok futni egyhuzamban 5 km-t, kimegyek a szigetre is, de addig nincs értelme, mert vissza kellene hozni mentővel. (Nevet.) Lefogytam 14 kilót, és jobban érzem magam, mint valaha. Ráadásul hogy nézne ki, ha kijönnék egy stúdióból, és kávéznék, meg rágyújtanék…
– Pedig rengeteg egészségügyi intézmény előtt dohányoznak a nővérek és az orvosok. Nem ciki ez nektek?
– De az, és ezen nyilván változtatni kell. Egyrészt azért, hogy az egészségügyi dolgozók mutassanak példát, másrészt olyan komoly testi-lelki, érzelmi terhelés alatt állnak, hogy hamar kihullanak, ha nem vigyáznak magukra. Egyébként ezek a függőségek mind frusztrációból fakadnak, ami többnyire abból adódik, hogy a megélhetéshez szükség van még egy állásra. A mentős fáradtan kimegy a beteghez, és pillanatok alatt bebizonyítja, hogy rosszabb állapotban van, mint akihez kihívták. Hogy tudna így empátiával meg segítő attitűddel hozzáállni?
– Te is ezért hagytad abba a mentőzést, mert bedarált?
– Szerettem mentőzni. Világéletemben mentős akartam lenni. A Szent István körúton laktunk, és folyton kértem a szüleimet, hogy hozzanak ide a Markó utcába mentőautókat nézni. Otthon pedig sámlin álltam az ablak előtt, és nyilvántartást vezettem az elhaladó mentőkocsikról. Még autogramfüzetem is volt. Aztán az álom valóra vált, de sok év után jött egy pillanat, amire a mai napig tisztán emlékszem. A 24 órás szolgálat vége felé nyúzottan ültem a Szondi utcai mentőkórház aulájában. Bejött két gyógyszerügynök, vidámak és elegánsak voltak, hármasával vették a lépcsőfokokat, és Armani parfüm csíkot húztak maguk után. Akkor döbbentem rá, hogy van itt egy másik világ is, amiből én eddig kimaradtam. Úgy éreztem, meg kellene próbálni ezt a fajta életet is. Ráadásul épp akkor szólt az egyik mentőorvos kolléganőm, hogy egy gyógyszercégnél keresnek embert.
– Mentősből gyógyszerügynök, azért elég nagy váltás.
– Igen, de ha jól belegondolok, nemcsak mentőst játszottam gyerekkoromban, hanem boltost is. Kipakoltam a matchboxokat, és azt árultam a vendégeknek. Valószínűleg már akkor is megmutatkozott a személyiségem segítő oldala és a kereskedelmi vénám.
– Ügynökből lettél marketinges, PR-os, majd szóvivő. Tartasz tréningeket, tanítasz a főiskolán… Melyik hivatást szereted a legjobban?
– Ha lehetne ilyet kérni, mindent csinálnék egyszerre. Másfél éve nem mentőzöm, és néha azért hiányzik. Mentősként egyszerre használhatod az emberségedet, a tárgyi tudásodat és a fizikai erődet is, és ezekkel emberek életét tudod befolyásolni. Mondjuk, az a része, mikor 12 órán keresztül megállás nélkül mész egyik címről a másikra, vagy éjszaka a mínusz 10 fokban részegeket keltesz fel az aluljáróban, akik beléd rúgnak, nem hiányzik annyira.
– Manapság hogy telik egy napod?
– Általában az irodában vagyok, válaszolok a rengeteg e-mailre, a megállás nélkül érkező telefonhívásokra, nagyobb balesetnél kimegyek a helyszínre, de emellett rendezvényeket szervezünk, kimutatásokat készítünk, stb. Előfordul, hogy még este 8-kor is itt vagyok, és van, hogy hétvégén is pörgök.
– Szerelmes levelet is szoktál kapni?
– Hogyne. Ez a szakmával jár. De mindig a helyén kezeltem ezeket, soha nem kaptam az alkalmon. (Vigyorog.)
– Ezt most el is higgyem?
– Hogy is mondjam… (Nagy csend.) Nőügyekben az életem kicsit zűrösebb. Gyerekfejjel – 25 évesen – megnősültem. Az első feleségem mentőorvos, vele a mai napig nagyon jó baráti kapcsolatban vagyunk. Aztán jött a szerelem, megszületett Dani fiam, de az ő édesanyjával nagyon keveset éltünk együtt. (Nagyon nagy csend.) Azt kell hogy mondjam, talán a sors ajándéka, hogy egész életemben sok, értékes, szép és okos nővel volt kapcsolatom. (Nevet.) A sokat ne írd le!!! És mindegyikből normálisan tudtam kilépni.
– Ha jól tudom, a mostani feleséged is e-mailben keresett meg.
– Hál’ isten, hogy megtette. Négy évvel ezelőtt találkoztunk egy autóversenyen, ahol végig körülötte sündörögtem, de béna módon a számát végül nem kértem el. Másnap reggel már a jogi osztályon kezdtem, hátha megtalálom a címét valami jogászalmanachban. Mikor már kezdtem kétségbeesni, akkor írt Adri egy ál e-mailt, amiben gratulált a negyedik helyezésünkhöz. Még aznap délután találkoztunk, és azóta kerek a világ. Tavaly házasodtunk össze, kilenc hónapja pedig megszületett Ádi, a kisebbik fiam.
– Kórházban született, vagy otthon?
– Fel sem merült, hogy otthon szülessen. Én az otthon szüléssel kapcsolatban szkeptikus vagyok. Megértem azt, aki ilyet tervez, mert az ő szempontjából nyilván az előnyei látszanak ennek. De mentősszempontból csak a kockázatot jelenti. Minket akkor hívnak, ha már nagyon nagy baj van, csodát viszont a helyszínen nem lehet tenni. Tudom, hogy joga van az anyának ahhoz, hogy ezt a szülési módot válassza, de a gyereknek is ahhoz, hogy megszülethessen, és egészséges legyen.
– A nagyfiaddal milyen kapcsolatban vagytok?
– Nem lehettem mellette folyamatosan, ezért állandó lelkiismeret-furdalásom van. A mi apa-fiú kapcsolatunk nem olyan, mint amit sokan elvárnának. Inkább barátok vagyunk. Gyerekkora óta partnernek tekintem. Mindig elmondom neki, hogy mi mivel jár, de sosem döntök helyette. Dani most 13 éves, és nagyon jó fej. Imádja az öccsét. Gyakran van nálunk, én pedig fontosnak érzem, hogy a két gyereknek egyszerre legyek az apja.
– Közös focimeccsnézés? Kinek szurkoltok a vébén?
– Nincs kedvenc csapatom. A vébét sem követem annyira. Egy jó meccs előtt bármikor ott ragadok, de az lehet egy MB 3-as mérkőzés is a falu végén. Amúgy is keveset tévézek. Az orvossorozatokat szoktam nézni, dr. House személyisége például kifejezetten érdekel.
– Mi újság a Madártejjel?
– Mazsolával szeretem, ahogy a nagymamám készítette. Egyébként a Madártej zenekart még gyerekkorunkban alapítottuk, de nincs olyan beszélgetés, hogy ne kerülne elő a téma. Lehet, hogy egy számot megcsinálunk majd. Kellene egy jó mentősinduló. Meg egy kabala is. Ha tud valaki, szóljon.
|
Győrfi Pál kedvencei |
