nlc.hu
Sztárok
Szörnyű titok: elvetették Kállai Ferenc gyermekét

Szörnyű titok: elvetették Kállai Ferenc gyermekét

Kállai Ferencnek különleges élete során nagy magasságokból, de súlyos tragédiákból is kijutott. Az életéről szóló műsorból kiderül: a színész gyermeke a kommunista rendszer miatt nem születhetett meg.

Elvetették Kállai Ferenc gyermekét Kállai Ferenc kivételes életét dolgozta fel a XXI. század című műsor. Ebből kiderült, hogy Kállai Ferencnek számos arca volt a nagyszerű, érdemes művészén kívül: kegyetlen, megértő és szerelmes. Mindenekelőtt szerelmes. Kállai Ferenc hatvan évig élt együtt feleségével és mellette szerelmeivel. Nincs nő, akiben ne fedezett volna fel valami gyönyörűt.
A színház nemcsak Kállai Ferenc, hanem későbbi felesége sorsát is meghatározta. A társulatban kommunistákat is képviselő Szilágyi Bea – Páger Antal későbbi felesége – két felvonás közt abba is beleszólt, hogy legyen-e a párnak gyereke. Így aztán a baba nem született meg, és az asszony később már nem is szülhetett. Mindez hatalmas tragédia volt a színésznek és feleségének. Ferenc a front alatt egy légópincében ismerte meg Marát, ahogy feleségét becézte, Zúzmarát. (Az asszonyt valójában Idának hívják.) Hat évig csak úgy együtt voltak, vadházasságban, ahogy akkoriban elítélően mondták. Ezután házasodtak, amikor Ferenc egy álom miatt féltékeny lett, bár ő maga félre-félrelépett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top