nlc.hu
Sztárok
Halálos veszélyben vannak a sztárok

Halálos veszélyben vannak a sztárok

Hiába sikeresek és gazdagok, mégsem élhetnek nyugodt életet, ugyanis őrült pszichopata zaklatja őket. Jennifer Aniston és Sandra Bullock is rettegésben él.

 

Jen Anistont június óta zaklatja egy 24 éves pszichésen beteg férfi, aki rendszerint a színésznő háza körül ólálkodik és lesben áll. Olyan is előfordult, hogy napokig körözött a  Sunset Boulevardon, azért, hogy találkozhasson a Jóbarátok sztárjával. Jayson Peyton célja, hogy feleségül vegye Anistont, mert meggyőződése, hogy ők egy párt alkotnak. A színésznő kénytelen volt védelmet kérni az igazságszolgáltatástól, hogy az őrült pszichopatától megvédje magát. A zaklató, aki eddig számos erőszakos bűntettet követett el, a Los Angeles-i Bíróság távoltartási végzésének értelmében most már kénytelen legalább száz lépés távolságot tartani Anistontól.  

 

Halálos veszélyben vannak a sztárok

Sandra Bullock a napokban szintén a bírósághoz fordult, mert félti saját és családja testi épségét Thomas James Weldontól, aki immár 8 éve háborgatja az életét. Megállás nélkül hívogatja, leveleket ír neki, randevúzni akar vele, de már arra is volt példa, hogy Bullock széttépett fotóit felgyújtotta a színésznő háza előtt. Kisfia, Louis Bardot örökbefogadása után Sandra Bullock ismét kérte a hatóságokat, hogy tartóztassák le zaklatóját, ám erre eddig nem került sor. Az bizonyos, hogy Weldon súlyos téveszmékkel küzd, de az Oscar díjas színésznőnek egyelőre be kell érnie egy távolságtartó rendelkezéssel.  Ez legalább megtiltja a zaklatónak, hogy a filmsztár közelébe lépjen, beleértve a házát és a forgatási helyszíneket is.

 

Halálos veszélyben vannak a sztárok

save

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top