Azzal kezdem, hogy megkérem, írjon alá egy fényképet, mert az egyik barátnőm lelkemre kötötte, ha találkozunk, feltétlenül kérjek neki autogramot. Ez persze magánügyem lenne, de ha másfelől nézzük: ez maga a sztárság.
Szeretnek téged…
Lépcsőfokról lépcsőfokra haladtam a pályán, és így épült körülöttem minden, a közönség szeretete is. Talán éppen ezért – úgy érzem – biztos alapokra építkezem, nem cserélném el a munkával töltött hosszú éveket, az útkereséseimet a tehetségkutatók gyorsan jött karrierjeivel. A közönségem iránti tisztelet az oka annak is, hogy addig nem adok ki új lemezt, amíg nem érzem úgy, hogy elég erős anyag gyűlt össze. A Rouge album is azért sikeres, mert van mondanivalója. Amikor készült, éppen a női kiteljesedésemet éltem át, és ez érződik minden dalban. Az első pillanatban sokan meg is hökkentek a tempósabb dalok hallatán, a rövidebb szoknyák láttán, de ma már értik, miről szól mindez. Az elmúlt években sokat változott a világ. Egy előadónak mindig előremutatónak kell lennie. Minden dalomra úgy gondolok, hogy egyszer majd elhangzik azon a bizonyos utolsó koncerten, hogy részévé válik mindannak, ami rólam megmarad.
Szeretnél minél több embert meghódítani, akárcsak kamasz lányként, amikor alig vártad, hogy énekelhess?
Ma már viccesnek tűnik, ha visszagondolok arra a naiv lelkesedésre, ahogy igyekeztem minden alkalmat megragadni, hogy énekelhessek. Hihetetlenül fontos volt, és persze ma is az.
Tizennégy évesen kollégista lettem, Pápáról Szentesre, majd Budapestre költöztem, csak hogy művészeti tagozatos gimnáziumba járhassak, és közelebb kerüljek a célomhoz, hogy színpadon szerepeljek. Még a szüleimmel is szembeszálltam, inkább vállaltam, hogy kamaszként lemondok a támogatásukról, és eltartom magam az éneklésből, de kitartottam az elhatározásom mellett. Tényleg alig vártam, hogy valaki megkérdezze, mi érdekel, és már meséltem is. És nem kérettem magam, énekeltem.
Talán az is benne van ebben, hogy vidéki lány vagyok,
és úgy érzem, újra és újra bizonyítanom kell.
Igaz, hogy ha a munkáról van szó, akkor még kiabálni is képes vagy?
Fogalmazzunk inkább úgy: előfordult már, hogy felemeltem a hangomat. De a produkció alapvetően nem erről szól. Olyan emberek vannak körülöttem, akiknek bízom a tudásában, mindegyiküket én kerestem meg, hogy dolgozzunk együtt. Mindenki a szívét-lelkét, tudása legjavát teszi bele a közös munkába. Talán abban van a legnagyobb tehetségem, hogy harmóniába tudom rendezni a különböző elemeket. Minden nő sajátja ez, hogy a mozaikdarabkákból össze tudja rakni az egészet. A színpadon show közben pontosan tudom, egy dalnál miért van rajtam tengerészsapka és tüllszoknya. A saját magam főnöke vagyok, de ebben nagy a felelősség.
A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában. Keresd az újságárusoknál!
