Sztárok

Oda a vonzerő! Kopaszodó celebek

Sármos és szexis világsztárokat találtunk, akikért nem egy nő hagyná ott azonnal a férjét. Azonban ezek a szexszimbólumok kezdenek veszíteni a varázserejükből, ugyanis látványosan kopaszodnak!

Nem zavarja a kopaszság
Jeremy Piven a Törtetők című sorozat sztárja, a ’90-es években valósággal rabul ejtette a nők szívét. Ő volt Hollywood ügyeletes szépfiúja, akinek tucatjával küldték a szerelmes leveleket. A 2010-es évre azonban sokat veszített egykori csillogásából. Haja megritkult, és kopaszodni kezdett. „Én sem leszek újra húszéves, a rajongók is jobb, ha  elfogadnak így” – nyilatkozta Jeremy, amikor a kopaszságáról kérdezték.

Oda a vonzerő! Kopaszodó celebek
Oda a vonzerő! Kopaszodó celebek

Oda lett sűrű fekete haja
Dwayne Johnson profi focista és a Skorpiókirály című film egyik főszereplője. Egykor koromfekete, dús hajjal hódított, amely mára kellően megritkult. „Annyira kevés haja lett, hogy egy nap besétált a szalonunkba, és levágatta az egészet. Azt mondta, inkább lesz teljesen kopasz, mint hogy pár szál hajjal kinevettesse magát” – mondta Dwayne fodrásza.

Itt még koromfekete hajjal
Itt még koromfekete hajjal
A mosoly maradt
A mosoly maradt

Barátnője nehezen viseli, hogy kopaszodik
Vilmos herceg legnagyobb sajnálatunkra édesapjára, Károly hercegre – és nem édesanyjára – ütött. Ugyanis Vilmos még csak a húszas éveiben jár, máris úgy kopaszodik, mint az apja. Állítólag menyasszonya mindennap hajnövesztő szerrel keni be kedvese fejét, pedig a család orvosa elmondta neki, hogy felesleges ezt tennie, mert a genetika ellen semmilyen csodaszer nem használ.

Oda a vonzerő! Kopaszodó celebek
Oda a vonzerő! Kopaszodó celebek

A férfiasság jele a kopaszodás!
Jude Law-t is elérte a kopaszodás, pedig a Hideghegy és a Holiday című film sztárja sok nő szerint megér egy-két ajtócsapkodást. „Csak úgy csillognak a zöld szemei, amelyek kedvességről árulkodnak, ugyanakkor egy háborgó tengerre is emlékeztetnek. Az sem baj, hogy kopaszodik, mert az a férfihormonok sokaságára utal!” – ecsetelte az NLC egyik szerkesztője, akinek csupa Jude Law-poszter díszíti a falát.

Oda a vonzerő! Kopaszodó celebek
Oda a vonzerő! Kopaszodó celebek


Hajátültetése volt

A kanadai–amerikai színész, Brandon Fraser tíz évvel ezelőtt volt karrierje csúcsán. 1999-ben állítólag viszonya volt kolléganőjével, Liz Hurley-vel, pedig akkor már házas volt. Mára sokat veszített egykori fényéből a szívtipró. Fraser nemcsak a halántékánál kezdett kopaszodni, hanem a feje búbján is. Menedzsere 2008-ban, miután napvilágra került egy botrányosan csúnya kép a kopaszodó sztárról, arra kérte Brandont, hogy vesse alá magát hajátültetésnek. Az eredmény szemmel látható, a színész már csak a halántékánál kopaszodik.

2008-ban
2008-ban
Hajátültetés után jól látható az eredmény
Hajátültetés után jól látható az eredmény

Felkopott az álla
Nem csoda, hogy kihullott Nicolas Cage haja. A felkapott színész ugyanis tetemes adótartozással büszkélkedhet, így több mint három ingatlanát is el kellett adnia idén. „Csoda, hogy a fogai még megvannak, és nem verték ki a pénzbehajtók” – próbált viccelődni egy amerikai internetes portál szerkesztője Cage nyomorúságán.

Oda a vonzerő! Kopaszodó celebek
Oda a vonzerő! Kopaszodó celebek

Már nincs mit fésülni!
John Travoltának talán megártott, hogy annyiszor fésülte hátra agyonzselézett haját a Grease című filmben, ugyanis mára alaposan kopaszodni kezdett az amerikai színész. „Ez nem azt jelenti, hogy öreg vagyok, hanem azt, hogy sokat dolgoztam az elmúlt harminc évben” – nyilatkozta Travolta az amerikai E! televíziós csatornának.

Oda a vonzerő! Kopaszodó celebek
Oda a vonzerő! Kopaszodó celebek

Így is imádják a nők?
Hiába él boldog párkapcsolatban, és van két csodálatos gyermeke, Matthew McConaughey-t egyszerűen imádja a gyengébbik nem, de vajon így lesz ez azután is, hogy napvilágra kerültek azok a fotók, amelyeken Matthew már igencsak megritkult hajjal látható? „Sajnos az apjára ütött. Az is lehet, hogy öt év múlva már egyetlen hajszála sem lesz” – mondta Matthew egyik nagybátyja egy internetes oldalnak.

Korábban dús, hullámos haja volt
Korábban dús, hullámos haja volt
A hullám megmaradt ugyan, de már látható a kopaszodás
A hullám megmaradt ugyan, de ritkább

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése