
„Nem ez volt az első eset, hogy Peter rosszul lett. Nyáron futás közben egyszerűen elájult, szeptemberben pedig napokon keresztül magas lázzal és hidegrázással küszködött” – állítja egy barát. Az énekes már jól van, hazaengedték a klinikáról, de lelkileg megviselték az elmúlt napok. „Azt gondoltam, itt és most meghalok” – a Daily Star szerint ezt mondta barátainak és családjának a férfi a kétnapos kórházi kényszerpihenő után. „Peter keményen harcol az életért, de nagyon dezorientált mostanában, és nem igazán tudja, hogy mi is a baj vele” – mondta egy barát a lapnak.
Az énekes koncertjeire több hétre előre eladtak minden jegyet, ám ezeket az előadásokat most lefújták. „Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de nem érzem magam túl jól mostanában. Nem tudom, mi a baj velem, van néhány egészségügyi problémám. Sok vizsgálaton részt vettem már, és remélem, az orvosok rájönnek, mi is a baj. Köszönöm a támogatást” – írta egy közösségi oldalra az énekes.