Míg a hölgyek meghosszabbítják a hajukat, addig az urak hajbeültetésre jelentkeznek. Ráadásul egyre több híres úriember veti alá magát ennek a procedúrának, hogy úgy fessenek, mint a dús hajú Antonio Banderas fénykorában. Szebeni István és Vásáry André után most Bajor Imre is úgy döntött, hogy beültettet „néhány” hajszálat. Pontosan nyolcezret.
„Egyáltalán nem fájt, sőt nagyon jó kis nap volt. Reggel elindultam a klinikára, hasra feküdtem, az orvosok pedig elkezdték beültetni a hajszálakat. DVD-ről megnéztem néhány filmet a klinikán, megvacsoráztam, aztán késő estére haza is értem. Az első néhány napban különleges samponnal kellett hajat mosnom, de most már minden teljesen természetes. Az eredmény nyáron kezd majd látszani, akkor leszek hajas baba” – mondta Bajor, aki szerint az új eljárás teljesen humánus.
„Ez egy teljesen természetes beavatkozás. Régen azért ódzkodtak tőle, mert akkoriban kivágtak egy bőrrészt a fejből, és azt használták a beültetéshez. Most viszont az ember kellemesen pihen közben, és nem érez fájdalmat” – mondta.
De akkor hogyan is történik a beavatkozás?
Speciális módszerrel kinyerik a haj (vagy szőrszál) hagymáját és fokozott precizitással beültetik azt, helyreállítva a haj vonalát és hajsűrűséget. A hajátültetés helyi érzéstelenítéssel történik, így teljesen fájdalommentes. Az kezdeti érzéstelenítőt egy légnyomású eszközzel juttatják be a bőr alá, így még a kellemetlen tűszúrást sem érzi az érzéstelenítéskor a páciens.