Sztárok

Összeomlik Szíj Melinda élete?

Pár hete még csupa csillogás volt körülötte minden, az emberek imádták, százezrek szavaztak rá a Megasztárban. Mára megváltoztak a dolgok. Mi lesz Szíj Melindával?

Összeomlik Szíj Melinda élete?Kegyetlen a sors Szíj Melindával. A Megasztár sokat kritizált, kék pulcsis dívája felhagy az énekléssel, és visszamegy oda, ahonnan a verseny előtt szívből elkívánkozott, a traktorgyárba. Ráadásul magánélete is válságba került. Az elvált, kétgyermekes anya szakított szerelmével, Péterrel, és édesapja is kórházba került, az idős férfi súlyos beteg. Szüksége lenne családja támogatására, de Melinda ereje is fogytán van, ami nem is csoda.

Kétségtelenül nehéz lehet ilyen rövid időn belül megélni a két végletet: a csillogás, a csúcsot, majd a hétköznapok rideg valóságát. Mert Melinda álmai csak pár órára váltak valóra. 

Talán a legnagyobb baj éppen az volt, hogy belül maga sem hitte el, hogy vele mindaz a jó megtörténhet. Kár, mert ezzel a hozzáállással megpecsételte a saját sorsát. Melinda gyerekei is nehezen viselik, hogy édesanyjuk diadalmenete véget ért, és nem folytatja az éneklést. Az egyedül maradt asszonynak őket is meg kellene nyugtatnia, valahonnan erőt kellene merítenie. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése