Sztárok

Így néz ki most a Megasztár egykori versenyzője – fotó

Két évvel ezelőtt 13 évesen vett részt a Megasztár negyedik szériájában. Akkor rengetegen támadták, hogy még az iskolában a helye. Tóth Lüszi akkor jobbnak látta, ha kivár, és ha eljön az ideje, akkor lép újra színpadra.

És most, 2010-ben, 15 évesen végre elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy beszálljon a popzenei versenybe. A fiatal lány visszatérését egy francia zeneszerző segítette, és novemberben már látható volt az interneten Lüszi első videoklipje. Az egykori gyerekénekes mára igazi kamasz lett. Kívülről-belülről megváltozott, és ez jól érezhető volt a Megasztár 5 döntőjén is, ahol Lüszi színpadra lépett.
De hiába a változás, úgy látszik, az emberek továbbra is támadják a lányt. Míg két éve a kora miatt bántották arctalanul a világhálón, addig most a klipjének színvonalát minősítik nem éppen pozitív kritikával.

Lüszi 2008-ban...
Lüszi 2008-ban…
...és most 2010-ben
…és most, 2010-ben

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top