nlc.hu
Sztárok
Tóth Vera kiáll a bebörtönzött celeb mellett

Tóth Vera kiáll a bebörtönzött celeb mellett

Kitartanak barátai a Münchenben letartóztatott Keleti Györgyi mellett. Még a kutyájára is ők vigyáznak.

Maffia nélkül kell túlélnie Keleti Györgyinek

Nem volt elég óvatos, és munkát akart találni Németországban Keleti Györgyi. Az olaszok azonban nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, így Münchenben letartóztatták. Barátai mégis hűségesen kitartanak mellette. Egyikük rendszeresen vigyáz az üzletszerű kéjelgés elősegítésével vádolt modell kutyájára, Maffiára. A barát ezúttal ugyan nem számított rá, hogy az eb tovább marad nála a vártnál, mindenesetre Györgyi érkezéséig szívesen vigyáz a kedvencre. A modell egykori kebelbarátja, Tóth Vera az utóbbi időben eltávolodott a bajba került lánytól, de ő is támogatja, és elmondta, nagyon sajnálja, mert jóhiszemű, könnyen becsapható embernek tartja, és szerinte Györgyi nem érdemli meg, hogy ennyire meghurcolják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top