Sztárok

Szandika hátba támadta Alekoszt

Győzött a papírforma szerda este a VV4 kiválasztásán: Gombi Alekoszt jelölte meg ellenfelének. Nem is ez, inkább Szandika kampánybeszéde volt meglepő...

Szandika hátba támadta AlekosztHol van már a korábbi nagy négyes a Való Világban? A hajdani barátok veszekednek, utálkoznak, a másik ellen kampányolnak… Az állandóan Picur után vágyakozó Gombi ugyanis, miután megválasztatta magát párbajozónak, kihívta az általa legerősebbnek tartott ellenfelet, Alekoszt. Sokan igazságtalannak tartják a kialakult helyzetet, mondván, Gombi depresszióját akarja kezelni a párbajjal, míg Alekosz tényleg szeret a villában élni, s önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe, nem akar ő párbajozni meg cirkuszolni, csak megnyerni a versenyt.

Noha borítékolni lehetett előre, hogy Gombi kit választ, Szandika reakciója meglepő és taszító volt. A szőke plasztikcica ugyanis kijelentette, hogy arra kér mindenkit, aki szereti őt, hogy Gombira szavazzanak. Mindez annak fényében, hogy korábban Alekosz egyik legjobb barátja volt. Érdekes, hogy Szandika csak addig állt ki Alekosz és Éva mellett, amíg Olivér bent volt a villában.

Szandika hátba támadta Alekoszt

Gombiról kitálalnak

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top