Sztárok

Felvarrt ráncok – A 80-as és a 90-es évek sztárjai új köntösben

Sorra térnek vissza a 80-as és a 90-es évek nagy sztárjai. Persze az interjúkban folyton hangoztatják, hogy csupán a közönség és a munka hiányzott nekik, azért nyilván a megcsappant bankszámla "újratöltése" sem elhanyagolható tényező a visszatérésben. Kinek jött be az újrakezdés, és ki lett igazán ciki?

Rick Astley – Ma is megdobogtatja a nők szívét
Bejött neki

Bevallom, tátott szájjal néztem, amikor tavaly ősszel az arénában Rick Astley és még négy 80-as évekbeli sztár (Paul Young, Kim Wilde, Nik Kershaw, Boy George) telt házas koncertet adott.  És igen, leginkább Astley-re voltam kíváncsi. Arra számítottam, hogy a kora ellen harcoló, műmájer playbackkirály hakniját láthatom. De a „Never Gonna Be Give You Up” előadójának sikerült úgy visszatérnie a 2010-es évben, hogy fellépései tényleg nosztalgikusak, és cseppet sem kínosak.
„Ha bármit megtanultam az elmúlt években, az a realista látásmód, főleg a saját szerepemet, lehetőségeimet illetően a zeneiparban. Lehúztam pár erős szezont, tudom, hogy hol van a helyem, tisztában vagyok azzal, hogy fontolva kell haladnom” – nyilatkozta Astley tavaly a koncert előtt a Nők Lapja Cafénak.

 

Samantha Fox és Sabrina – A nehézbombázók már senkinek nem kellenek
Bukás

Húsz évvel ezelőtt a két szexis énekesnő még egymás riválisai voltak. 2010-ben rájöttek, hogy ideje békét kötniük és közös dallal rukkoltak elő. De a 80-as évek két istennőjének nem igazán jött be a visszatérés, annak ellenére sem, hogy a Blondie egykori slágerét, a „Call Me”-t dolgozták fel.  Így hát maradtak a kis szórakozóhelyek, a gagyi haknik és a múltidézés.

Steven Guttenberg – Erőlködés mesterfokon
Kétesélyes

2008-ban felröppent a hír, hogy a Rendőrakadémia, valamint a Három férfi és egy bébi filmek sztárja visszatér. Guttenberg Tom Selleckkel és Ted Dansonnal a „három apás”, egy újabb részével készültek volna, melynek forgatókönyvét állítólag közösen meg is írták, de a forgatásra a mai napig nem került sor. A Rendőrakadémia nyolcadik részéről is folytak tárgyalások, ám az a terv is kútba veszett.
Guttenberg pedig egykori „A” kategóriás sztárból, legnagyobb jóindulattal is csak valahol a „K”-nál tudott megkapaszkodni. Igaz 2011-ben hat filmjét is bemutatják, de egyik sem számít kasszasikernek.

Backstreet Boys és a New Kids On The Block – 40 évesen is 20 évesnek érzik magukat
Bukás

Nyilván nekem a génjeimbe van kódolva, hogy nem tudok jót írni a Backstreet Boysról. 2010-ben a New Kids On The Block és a Backstreet Boys gondolt egy nagyot, és megtervezték a közös visszatérést. Az egykori két sikeres fiúcsapat a tavalyi American Music Awardson lépett közösen színpadra. Habár a helyszínen és a képernyő előtt tomboltak a régi slágerekre a zenekedvelők, a férfiak nem tudtak újra a csúcsra kerülni. Hogy miért? A válasz egyszerű. A 40-es énekesek görcsösen kapaszkodtak régi koreográfiájukhoz, sminkjükhöz, szűk nadrágjukhoz, ingszaggató szexis ruháikhoz…


Take That – Jót tett nekik az idő
Bejött nekik

Igen, elfogult vagyok. Már ami a Take Thatet illeti. De mégis azt kell mondjam, ami nem sikerült az előző két említett fiúbandának, az sikerült az angol Take Thatnek. 2010-ben, amikor Robbie ismét csatlakozott négy társához, az együttes minden eddigi rekordját megdöntötte. Nem vagyok naiv, nyilván a fő mozgatórugó az ő esetükben is a pénz. Csakhogy ami miatt sikerült nekik, az az, hogy nem a régi megkopott, agyonjátszott dalaikkal lépnek újra színpadra, hanem egy igazán egyedi, jó popalbummal tértek vissza.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top