Sztárok

Titkolják a tinisztár korát

A Dzsungeldokik című sorozat 13 éves Charlie-ját Jonathan Castellanos alakítja; az ifjú színésznek nem ez az első sorozatszerepe, fiatal kora ellenére rutinosan mozog a kamerák előtt.

Titkolják a tinisztár korát

 
Titkolják a tinisztár korát

A STORY4-re igazolt a Twilight gonosz vérszívója

A karrierje néhány évvel ezelőtt indult, amikor vendégszereplő volt a Boston Leagalban és az Egy kapcsolat szabályaiban, amiket tucatnyi reklámfilm követett. Majd 2010-ben visszatérő szereplő lett a Southland című krimiben, és ez hozta meg számára az igazi áttörést, mert ennek köszönhetően kapta meg első igazi nagy munkáját: főszereplő lett a Dzsungeldokik című sorozatban. „Ténylegesen sokkot kaptam, amikor megtudtam, hogy enyém a szerep. Ez egy nagy előrelépés, és még nagyobb lehetőség számomra. Korábban azt nyilatkoztam, hogy az a szerepálmom, hogy a SWAT drámában játszhassak mint rendőrtiszt. De bevallom, az orvosok között is jól érzem magam” – nyilatkozta a fiatal színész, aki a tinik hétköznapi életét éli, imád gitározni, bicajozni, és állítása szerint töméntelen mennyiségű hamburgert képes egyszerre megenni. Jonathan igazi korát egyébként szigorúan titkolja, így senki sem tudja, igazából hány éves is a gyerekszínész.

Titkolják a tinisztár korát

A Dzsungeldokik – a Grace Klinika alkotóinak új sorozata – minden vasárnap este 21:00 órától Magyarországon először a STORY4 csatornán!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top