“Nem szégyen pszichológus segítségét kérni”

Fotó: Sanoma Archív/Szabolcs László

Mikor jártál életedben először pszichológusnál?
Az emberek elsőre biztosan azt gondolnák, hogy az autóbalesetem után voltam először szakembernél, ám ez nem így történt.

Hogyhogy? Akkor hogyan dolgoztad fel a sok műtétet, azt, hogy egy új ember néz vissza rád a tükörben?
Akkor úgy éreztem, erős vagyok, egyedül is képes leszek feldolgozni mindazt, ami velem történt, hiszen a családom erős szeretetgyűrűt font körém. Csak négy-öt évvel később döbbentem rá, hogy a sokk, ami engem ért, valójában akkora volt, hogy ugyan képes voltam elrejteni önmagam elől is a tudatom egy hátsó szögletébe, de ott volt és legbelül rágta a lelkem. Amikor jött ez a felismerés, úgy döntöttem, szakember segítségét kérem.

Milyen volt az első beszélgetésed egy terapeutával?
Csalódás volt.

Miért?
Mert egy olyan terapeutához kerültem, aki nem törődött velem eleget, nem szánt rám elegendő időt. Amikor lejárt az egy óránk, jött a következő páciens és egyszerűen kidobott. Időm sem volt arra, hogy igazán föltárjam neki a problémáimat, s abból adódóan, hogy ilyen órarendszerűen ment nála minden, nem jutottunk közelebb a problémám megoldásához. Négy alkalommal elmentem hozzá, de az ötödiket már kihagytam. Nem találtam vele a közös hangot, ami furcsa, mert egyébként egy nyitott ember vagyok, az érzelmeimről is könnyen beszélek.

„Sosem éreztem benne semmiféle bűnbánatot a történtek miatt, és nem is kért igazán bocsánatot tőlem” Fotó: Sanoma Archív / Szabolcs László

Pontosan milyen problémák nyomasztottak?
Nos, te is tudod, hogy alapgondnak ott volt a baleset, ami gyakorlatilag kettétörte az életem. Aztán erre rakódtak különböző dolgok. Például örök fájdalmam, hogy az ember, aki az ütközést okozta (egykori társam a Groovehouse együttesben, Zsolt), a mai napig nem volt hajlandó igazán megbeszélni velem az egészet.

Az együttesetek, a Groovehouse nemrég oszlott fel. Hogyan tudtatok ilyen sikeresen együtt dolgozni éveken keresztül, ha benned végig ott volt ez a fájdalom?
Sosem éreztem benne semmiféle bűnbánatot a történtek miatt, és nem is kért igazán bocsánatot tőlem. Ennek dacára – ahogy mondod – utána még sok éven át együtt dolgoztunk, de a lelki felépülésemben nem számíthattam rá.

A válásod után is szükséged volt szakemberre?
Az esküvőmet egy gyors válás követte, és igen, akkor is egy világ omlott össze bennem. Hittem benne, hittem a szerelmünkben, olyan sokat fektettem a kapcsolatunkba. Aztán vége lett. Ezzel betetőztek nálam a dolgok, s úgy éreztem, széthullok, ha nem segít rajtam valaki. Egy ideje már nálam volt egy kineziológus hölgy névjegye, akiről a barátaim azt mondták, nagyon jó, s egy nap erőt vettem magamon, felhívtam őt.

Ő az a hölgy, akit „angyalként” emlegetsz?
Így van! (Nevet.) Tudod, elmentem hozzá egyik délután, és aznap hajnal három óráig beszélgettünk. Apró részleteire bontva vettük végig az életem történéseit, és egyre másra jöttek a felismerések. Mindaz, amit az ő segítségével megtudtam önmagamról, segített átlendülni a mélyponton. Többször is jártam nála, és minden alkalommal letettem a vállamról egy-egy súlyos terhet. Aztán szép lassan azon kaptam magam, hogy egyszerre elkezdtem bevonzani az életembe mindazt, ami jó. Új lehetőségeket, új barátságokat, új szerelmet is… Ráadásul van néhány dolog, amire most már tudatosan ügyelek a saját boldogságom érdekében.

Mik volnának azok?
Ma már nem tűrök meg magam körül olyan embereket, akik bántanak vagy kihasználnak. Az önismeretemnek köszönhetően most már résen vagyok: azonnal észreveszem, ha valaki nem szívből jövő jó szándékkal közeledik felém, és azzal az emberrel nem törődöm. Azt sem hagyom, hogy átragadjon rám mások rossz hangulata. Végre a tükörképemmel is képes vagyok megbékélni, elfogadtam, hogy ez vagyok én, ez az én új arcom.
Soha nem késő segítséget kérni, vagy változtatni az életünkön, párkapcsolatunkon, ha úgy érezzük, valami nem stimmel. Egy életünk van, tegyük azt boldoggá! Ez a témája első saját dalomnak is, mely a napokban kerül a rádiókba.