Sztárok

Így hódít Ördög Nóra! Kérj tanácsot a műsorvezetőtől!

Férje nem fukarkodik a bókokkal, nem csoda, hogy Nóri igazi nőnek érzi magát mellette. És ezt kívánja valamennyi nőnek, sőt tenni is akar értük. A Csillag születik műsorvezetője legjobb barátnőjével egy másodállásba fogott, hogy segítsen azon hölgytársainak, akik nem bíznak eléggé önmagukban. Vállalkozását stílusosan Angyali Hadseregnek keresztelte el.
Így hódít Ördög Nóra! Kérj tanácsot a műsorvezetőtől!

Imádják a nők Ördög Nóri párját

Így hódít Ördög Nóra! Kérj tanácsot a műsorvezetőtől!„A mi közreműködésünkkel mindenki eljuthat a megfelelő szakemberhez. Minden nő, minden történet más és más, sok esetben csak a támogatásunkra és a barátnői tanácsainkra van szükség. Előfordult, hogy egy fiatal lány kért tőlünk segítséget, mert nem tudta, hogy hívja fel magára a figyelmét annak a srácnak, aki már régóta tetszett neki. A »hadművelet« alatt folyamatosan tartottuk vele a kapcsolatot, és e-mailben írtuk meg, hogy éppen mit tegyen. Az akció sikerrel járt. Persze más célt is szolgál ez a vállalkozás, a jövőre is gondolni kell. A barátnőmmel, Erikával eredetileg azért találtuk ki, hogy közös vállalkozásba kezdünk, hogy majd ha gyerekeink lesznek, a saját időbeosztásunk szerint is csinálhassunk valamit, amiben mindketten maximálisan hiszünk” – mondta Nóri.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top