Sztárok

Europeum. Ahol összefut a város

Egy otthonos pláza a legjobb helyen, könnyen megközelíthető és megtalálod kedvenc márkáidat, vagy akár a barátaiddal is összefuthatsz.

A Blaha Lujza tér egy olyan központja a városnak, ahol rengeteg ember megfordul nap mint nap. Éppen ezért kellett végre ide egy hely, ahol ez a nagy tömeg könnyen, gyorsan be tud vásárolni, vagy éppen csak nézelődni egy kicsit, míg jön a következő busz, villamos vagy metró. Kellett ide végre egy jól áttekinthető, otthonos pláza, ahol nemcsak a kedvenc márkáinkkal, de a barátokkal is szívesen találkozunk. Ahol mindannyian összefuthatunk azzal, amivel vagy akivel szeretnénk, legyen szó véletlen vagy tervezett találkozásról. Az Europeumban összefutnak a szálak.

Europeum. Ahol összefut a város

 

Több mint ötezer négyzetméter vásárlóterülettel nyitotta meg kapuit április közepén a Blaha Lujza téren az Europeum Bevásárlóközpont. „A fejlesztéssel az elsődleges célunk az volt, hogy megteremtsük azt a bevásárlóközpontot, ahol összefut a város. Erre pedig minden reményünk megvan, hiszen a Blaha Lujza téren naponta több mint 300 ezer ember halad át – mondta Vincze Anna, az Europeum Center managere. – Egy olyan, ember léptékű bevásárlóközpontot hoztunk létre, ahol a téren áthaladó emberek megállhatnak egy rövid időre, bevásárolhatnak, vagy éppen barátaikkal találkozhatnak.”

Europeum. Ahol összefut a városA megnyitóra csaknem teljes egészében megtelt bérlőkkel az Europeum. A H&M, a Müller drogéria, a Deichmann, a Tally Weijl, a Bijou Brigitte és az Yves Rocher mellett felsorakozott az Illy @home cafe brandje, a Samsonite, a T-partner, az Olivér Optika és egy BL Óraszalon is. „A magyar tulajdonban lévő Central Casino cégcsoport exkluzív játékteremmel és különálló kávézóval képviselteti magát a bevásárlóközpont földszintjén.
A játékterem a Blaha Lujza tér felől külön bejáraton keresztül közelíthető majd meg, és a nap 24 órájában várja a szórakozni vágyókat” – tette hozzá Vincze Anna.

A 31 ezer négyzetméteres, kilencmilliárd forintos komplexumban 2010 tavaszán nyílt meg az első magyarországi Courtyard by Marriott hotel, valamint ekkor nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára az épület alatt található mélygarázs is. Mindemellett az ABLON Csoport tervei között szerepel a Blaha Lujza tér felújítása is, amely a környék fejlődésének új lendületet adhat.

 

Bővebb információ:

www.europeum.hu

www.facebook.com/europeumbudapest

 

Europeum. Ahol összefut a város
 
 
 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top