Sztárok

Miért nem kap fizetést Németh Kristóf?

Több százezer forinttal tartozik a Budapesti Kamaraszínház a Barátok közt színészének és még több mint száz másik színésznek.
Miért nem kap fizetést Németh Kristóf?

„Gigi már nem szerelmes Jerzybe” – mondja a lány barátnője

Miért nem kap fizetést Németh Kristóf?„Németh Kristóf száznegyven munkatársával együtt hetek óta hiába várja munkabérét. A Kamaraszínház azért került a csőd szélére, mert az intézménytől megvonták az állami támogatást. A színház dolgozói mindent megtesznek annak érdekében, hogy ismét helyreálljon a rend. Nyílt levéllel álltak a nyilvánosság elé a legnagyobb közösségi oldalon” – olvasható a mai Borsban.

„Amit mi érzékelünk, az, hogy valóban nem kapunk fizetést, de e nélkül is próbálunk és játszunk. Azok vannak különösen nehéz helyzetben, akiknek ez az egyetlen bevételi forrásuk. Nekik ennek következtében sajnos ellehetetlenül az életük rövid időn belül. Most fontos, hogy a nézők kitartsanak mellettünk” – nyilatkozta Németh.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése