Sztárok

Másodszor is jelentkezik az X-Faktorba Domokos Fanni!

Azt mondták: bennük van az X-Faktor, látszólag mégsem sikerült az álmaikat megvalósítaniuk. Mimi, Gergő, Domokos Fanni – fiatal énekesek, akikről alig hallottunk a műsor vége óta.
Domokos Fanni
Domokos Fanni
Fotó: Sanoma Archív/Schumy Csaba

Domokos Fanni
Modellkedni kezdett
A bájos, fogszabályzós Domokos Fanniról legutóbb akkor lehetett hallani, amikor fellépett a Sugarbird-bemutatón, előtte pedig egy amerikai márka arcává választották Dukai Reginával. „Nagyon örültem a modellfelkérésnek, de rendkívül meglepett, hogy engem választottak Regi mellé. Soha nem voltak ilyen ambícióim. Mindezek ellenére nagyon élveztem a munkát – mondta a különc dalos pacsirta, aki sokáig nem bocsátotta meg a mentoroknak, hogy kiejtették a műsorból. – Megállt a fejlődésem, nem tudtam tovább bizonyítani” – tette hozzá Fanni, aki újra megpróbálja, másodszorra is jelentkezik az X-Faktorba. 


Mimi és Gergő

Fotó: Sanoma Archív/RTLKlub Sajtóklub
Fotó: Sanoma Archív/RTLKlub Sajtóklub

Fellépések helyett tanulnak és dolgoznak
Mentoruk, Malek Miklós a jövő nagy párosának tartotta őket. A műsor után eleinte interjúkra, fellépésekre hívták őket. A legtöbb hírt magánéletükkel szolgáltatták, nem szakmai sikereikkel: arról szólt a fáma, hogy több van közöttük munkakapcsolatnál, majd Mimit Vastag Tamással boronálták össze. De a fiatal énekesnő ma már a magánélete kapcsán sem érdekes. Miminek és Gergőnek alig érkezik bulifelkérése. „Számomra ez a műsor tapasztalatszerzésre volt jó. Megerősített abban, hogy van helyem a szakmában, még akkor is, ha nem szerepelek állandóan a tévében vagy az újságokban. De jelenleg nem sztárként élem az életem. Most például a kisérettségimre készülök gőzerővel” – mondta Mimi, aki saját szerzeményeit csak barátai körében énekli el.
Gergő sem hibáztat senkit sem, egyszerűen csak elfogadja, hogy így alakult a sorsa. „Most én is más dolgokkal vagyok elfoglalva, de a jövőben még szeretnék énekléssel foglalkozni. Nem gondolom, hogy mi hibáztunk. Ehhez a szakmához tehetség és szerencse is kell. Talán nekünk utóbbi nem volt” – mondta el Gergő. 

Nekik bejött
Akik az X-Faktor című műsorban indultak, jobbára tudták kamatoztatni a szerencséjüket, tehetségüket. Wolf Kati az Eurovíziós Dalfesztiválon indult, első önálló dala  pillanatok alatt hatalmas sláger lett, Vastag Csaba topsztár, keresett reklámarc, egyik fellépésről rohan a másikra, Király L. Norbi folyamatosan haknizik, és egy pillanatra megcsapta „a bulvár szele is”, amikor összeboronálták VV Anikóval…
Vastag Tominak is rengeteg fellépése van, Janicsák Veca pedig több díjat is kapott és az X-Faktor válogatáslemezre is felkerült. A Non Stop az egyik legkeresettebb formáció, a vezető, Solti Ádám pedig szerepet kapott a Barátok köztben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top