Sztárok

Az RTL sztárja: “Nagyon zavart, hogy édesanyám ivott”

Sokszor, sokféleképpen lehetett már hallani, hogyan tűnt el VV Jerzy életéből az édesapja. A VV második helyezettje most tiszta vizet öntött a pohárba, megrázó kamaszkori emlékeiről mesélt.

Az igazság: ahogy elhagyta VV Jerzyt az édesapja

Az igazság: ahogy elhagyta VV Jerzyt az édesapja

 VV Jerzy is feleséget keres

„Egyéves voltam, amikor édesapám és édesanyám elvált… Engem nagyon zavart gyerekként, hogy édesanyám ivott, és járt pszichológushoz, és gyógyszereket szedett. Ez a kettő néha keveredett. Ezt én nagyon nem toleráltam. Tizenhat éves voltam, amikor előkerült édesapám. Furcsa volt ennyi idősen ránézni egy férfire, aki azt mondta, ő az apám. Tudtam, hogy van nekem édesapám, de mégsem volt. Szóval kocsival jött értem, és mindennap elvitt ebédelni, ide-oda. Mielőtt visszautazott Németországba, megbeszéltük, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot. Megadta a telefonszámát, a címét. Egy hónap után meggyanúsított engem azzal, hogy kiadtam az elérhetőségét a lengyeleknek, akik zaklatják őt. Innentől kezdve hiába próbáltam hívni, a szám nem élt, és a címre küldött leveleim sorra visszajöttek, mert elköltözött. Ő kilépett az életemből” – mondta Jerzy Fábry Sándor műsorában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése