 |
| „Péter egy különleges személyiség…” Fotó: Sanoma Archív / press.tv2.hu |
Szemmel láthatóan imádtad A Nagy Duettet, pedig finoman szólva is botfülű a partnered, Hajdú Péter.
Péter egy különleges személyiség, akit egyszerűen meg kell tanulni kezelni, meg kell érteni a jelzéseit – és ezt most nem rossz értelemben mondom. Mivel mi régen ismerjük egymást, az összecsiszolódással nem volt gond, hamar ment a közös munka. Lelkes, jó partner. Még a próbákon is beleadott apait, anyait, olyannyira, hogy egyszer egy hirtelen mozdulattól keresztben repedt szét rajta az öltönynadrág! (Nevet.)
Rólad viszont sugárzik, hogy jól érzed magad a bőrödben. Az ember alig hiszi, hogy lassan betöltöd az ötvenet. Semmi pánik?
Az égvilágon semmi. Tudod, nekem mindig fontos volt a külsőm, most is az, és maximálisan meg is teszek mindent azért, hogy az állapotokat megőrizzem. A lányom, Zozi születése előtt sosem volt gond a súlyommal, azt ehettem és annyit, amit és amennyit csak akartam. Szülés után ez nagyon megváltozott, és szembesülnöm kellett a ténnyel: mostantól állandó projekt lesz az életemben az alakom megtartása. Ebben sokat segít a tánc: egy-egy koncertünk alkalmával még mindig két-három órát ugrabugrálok a színpadon, ami sokat segít, de még mindig nem elég. Sajnos diéta is kell, nincs mese.
 |
| Fotó: Sanoma Archív/ Ványi Ákos |
Néhány éve attól volt hangos a sajtó, hogy arcplasztikán estél át. Hogy érzed, megérte vállalni az operációt?
Nagyon is. Amióta ismét az az arc néz rám vissza a tükörből, amit megszoktam és szeretek, sokkal jobb a kedélyállapotom. A lelkem igényelte a változást. Az ok egyszerű: még sokáig szeretnék tetszeni a férjemnek, és a szakmámból adódóan is fontos, hogy jól nézzek ki. Sosem válnék megrögzött plasztikáztatóvá, de azt kell mondjam, jó érzés, hogy az ember ma már élhet ilyesmikkel, ha szükségesnek érzi. Amióta átestem a műtéten, egyáltalán nem foglalkoztat a korom. Az a fontos, hogy az ember jól érezze magát a bőrében, és ezt én most elmondhatom magamról. Büszkén vállalom, hogy hamarosan betöltöm az ötvenet.
Kislányod, Zoé már nem is annyira kislány – csaknem tizennégy éves. Ő is olyan lázadó tini, mint te voltál?
Szerencsére nem az! Legalábbis egyelőre, és bízom benne, hogy ez nem is fog változni. Én rengeteg borsot törtem annak idején édesanyám orra alá. Állandóan ellenkeztem, lázadtam, a véleményem mindig szöges ellentétben állt az övével. Nagy szerencse, hogy elég keménykezű volt ahhoz, hogy féken tartson. Máskülönben tizenhat évesen abbahagytam volna az iskolát és férjhez mentem volna az első szerelmemhez. Szerencse, hogy nem tettem, mert a fiú évekkel később már csak történelem volt számomra. Sokszor megköszöntem azóta édesanyámnak, hogy nem engedett butaságokat csinálni.
 |
| Robi, Erika és lányuk, Zoé Fotó: Sanoma Archív / Szabó Lilla |
Úgy hallottam, a kislányod örökölte tőled a tánc szeretetét, és később komolyan ezzel szeretne foglalkozni. Te jól tudod, a siker és a csillogás mellett mennyi árnyoldala van ennek a szakmának. Jó szívvel engeded bele Zoét?
Nézd, az előadóművészek világát jól ismerjük a férjemmel. Ebben éltük le eddig az életünket, ez az, amiben segíteni tudunk Zozinak, amiben elláthatjuk őt tanácsokkal. Hogy féltem-e? Hogyne félteném. Nagyon vigyázni fogunk rá, figyelemmel követjük minden lépését ezen a pályán. Ugyanakkor a mai világban nem kell táncosnak lenni ahhoz, hogy valaki tisztességtelen ajánlatokat kapjon.
Te is kaptál ilyeneket annak idején?
Össze sem tudom számolni, hogy mennyit. Nem tagadom, volt, hogy el is játszottam a gondolattal: mi lenne, ha engednék a csábításnak? Akkor talán könnyebb lenne elérnem ezt vagy azt. Talán többre vihetném. Csakhogy a lelkem nem alkalmas erre, nem voltam képes ilyesmit tenni, de nem ítélem el azokat a nőket sem, akik a könnyebbik utat választják. Hiszen mi genetikailag vagyunk berendezkedve arra, hogy biztonságban tudhassuk magunkat.
