Sztárok

Újabb lány verte át Alekoszt! Megszólal a volt barát

A feleségkereső műsor alatt eddig több hölgyről is kiderült, hogy eszkortlányként kereste kenyerét, most azonban még egy menyasszonyjelölt kétes múltjáról hullhat le a lepel. A bökkenő csak az, hogy az a hölgy, aki úgy tűnik, eddig nem volt maradéktalanul őszinte, már a végjátékban mérettethet meg a görög szerelméért.

Alekosz egy escort lányt vehet feleségül?Nincs könnyű helyzetben a Való Világ 4 győztese. Bizonyára neki sem mindegy, hogy kivel köti össze végleg az életét, mint ahogy az sem, hogy kit ültet le édesanyja mellé a vasárnapi ebédlőasztalhoz. Vasárnap este ugyanis végre eldől, hogy melyik lány érdemes Alekosz szeretetére. Egy biztos, a férfi csapdába került. Az egyik hölgy ugyanis nem volt teljesen őszinte vele. A menyasszonyjelölt neve elhallgatását kérő exbarátja a Nők Lapja Cafénak elmesélte, hogy a lány imádja a bolondját járatni a férfiakkal.

„A volt barátnőm, sokat járt az éjszakában. Egy kaszinóban dolgozik, a főváros melletti egyik kisvárosban. A férfiak mindig kitüntették a figyelmükkel, hiszen formás idomaival akaratlanul is kivívta magának a figyelmet. Sokan a környékünkön is megbélyegezték, azt mondták, hogy pénzért szinte mindenre képes volt. Egy biztos, Alekosz jó parti lenne neki, és mivel az exem el tudja játszani a buta lány szerepét, nagy esélye van, hogy a görög férfi őt választja majd.”

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése