Sztárok

Bíróságra jár Gregor és Nyuszómuszó

Nem tud elszakadni volt szerelmétől Gregor Bernadett! S bár a Bors szerint Magyar Attilával még nem mondtak le közös terveikről, a színésznő mégis férjével, Somogyi Istvánnal él együtt.

Gregor Bernadett és férje néhány hete ismét egymásra talált, kapcsolatuk pedig szorosabb, mint bármikor korábban. Pedig szakítás után nehéz a megbocsájtás, ám Istvánnak az is segíthetett benne, hogy riválisával, Magyar Attilával mindösszesen csak egyetlen alkalommal találkozott. „Véletlenül. Mentem hazafelé, s az óvodánál találkoztam Berniékkel, akkor hozták el a gyereket – magyarázta Somogyi. – Furcsa érzés volt. Akaratlanul is előjött belőlem a férfi, amikor a hímek szembetalálják magukat a riválissal. Uralkodnom kellett az érzéseimen, váratlan helyzet volt, amire nem lehetett felkészülni” – mondta.

De hiába tért vissza hozzá felesége, ugyanis Berni és Magyar Attila a korábban velük kapcsolatos cikkek miatt közösen mennek perre, ezért többek között a tárgyalásokon is bőven lesz még lehetőség az egykori szerelmespár számára a találkára. Vajon mit szól ehhez Bernadett férje? Még egyszer kettesben meri hagyni szerelmét azzal a férfival, aki egyszer már elvette tőle? „Természetesen tudok erről, de ebből már nem lehet semmi probléma közöttünk” – mondta a Bors ezzel kapcsolatos kérdésére Somogyi.

Bíróságra jár Gregor és Nyuszómuszó

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top