nlc.hu
Sztárok
Pokorny Lia hatalmas orrot növesztett és diétázik

Pokorny Lia hatalmas orrot növesztett és diétázik

Egyfolytában kávéval a kezében közlekedik, és azt se tudja, hol áll a feje, de Pokorny Liának az ebédszünetben mégis akad pár perce, hogy kedvesen és mosolygósan elbeszélgessen velünk. Hatalmas műorra miatt alig ismerünk rá. A rózsadombi irodaházban az HBO számára forgat egy romantikus sorozatot Társasjáték címmel.
Fotó: Sanoma Archív/Dömötör Csaba
Fotó: Sanoma Archív / Dömötör Csaba

Miért ez a nagy fáradtság? Hány dolgot csinálsz egyszerre?
Már nagyon az évad vége van. Mögöttem van az a néhány színházi hónap, és a forgatáson is úgy alakult az időbeosztásom, hogy míg a jeleneteim első felére két hónapom volt, a második felét három hétbe kellett besűrítenem. Ezen a héten van öt forgatási napom, és pusztán az, amíg a hajat, a sminket, a protézist és az orrmaszkot felrakják, laza két és fél óra. Általában háromkor kelek, négyre vagy ötre jövök forgatni, ahonnét fél hatra rohanok a színházba fellépni, ahol fél tizenegyig tart az előadás, és onnan sietek haza, és ebbe a kis időbe az alvást nehezen sikerül beszorítanom. Ezek után napközben egészen fura állapotban úszom. (Nevet.)

Napi hány kávéval sikerül magad ébren tartanod?
Huhh, már nem számolom. De legalább megpróbálok közben fogyókúrázni, ugyanis híztam két kilót, mert ha fáradt vagyok, akkor eszem. Ezt most próbálom szépen ledolgozni. A szünetben is halat ettem zöldségekkel. Nem pótolom az energiahiányomat, csak a kávéval, de már ez sem segít.

Gondolom nagy volt az örömöd, amikor megtudtad, hogy Herendi Gáborék a szokásos nyári forgatás helyett már a színházi évad idején elkezdenek dolgozni a sorozaton…
Furcsa volt az egész. Tudod, nekem általában nem szoktak sikerülni a castingok, ezért mindig az esélytelenek nyugalmával szoktam elmenni. Ha már voltak olyan kedvesek és felhívtak… Aztán fura módon elhívtak egy második fordulóra, és aztán kaptam a telefonhívást, hogy engem választottak. Innentől kezdve nem volt ez kérdés. Az ember ilyenkor úgy érzi, hogy bármit, bármikor megtesz, akár alvás nélkül is. Nagy öröm ez nekem. Ha nem töltene fel ennyi energiával ez a munka, akkor biztos nem tudnám csinálni.

Meddig tartott megszokni a sorozatban látható hatalmas orrodat?
Képzeld, miután felrakják, eltelik egy negyedóra és már olyan, mintha nem lenne ott. Az elején állandóan belekaptam, mert hozzá voltam szokva egy mérethez, de ez nem addig ért. (Nevet.)

Miért találtad érdekesnek a szereped?
Mert ez nem pusztán arról szól, hogy milyen érdekes, hogy egy színésznő csúnyát játszik. És akkor mi van? Az én vonalam ebben a sorozatban pontosan a csúnyaságra épül, ennek itt dramaturgiai fontossága van. A figurám pontosan emiatt keveredik mindenféle félreértésekbe és bonyodalmakba. Nem arról szól, hogy azért, mert valaki csúnya, az feltétlenül negatív és depressziós is egyben, hiszen a Gabi egy életvidám csaj.

Fotó: Sanoma Archív/Dömötör Csaba
Fotó: Sanoma Archív / Dömötör Csaba

A Társasjáték alapvetően romantikus vígjátéksorozat lesz. Szereted a romkomokat?
Tudod mikor szeretem? Amikor van egy szabad estém, amikor kényeztetni szeretném magam. Olyankor kinyitok egy kis bort, és azt érzem, hogy ne kelljen most semmit csinálni, csak leülni és egy jót pityeregni. Ez nekem nagyon nagy boldogság. Legutóbb az Ízek, imák, szerelmek nyújtott számomra ilyen élményt, ugyanis a Javier Bardemet egyszerűen imádom. Vagy nagy kedvencem még a Távol Afrikától. Annál romantikusabb dolgot nem tehet egy férfi a szerelméért, hogy meghaljon, nem?! (Nevet.)

Érted egy pasinak meg kell halnia?
Persze, teljesen nyilvánvaló. (Nevet.) Komolyra fordítva: azért sokkal jobb az, amikor inkább él mellettem.

Mi volt a legmeredekebb dolog, amit valaha egy férfi  tett érted?
Úristen! Jézusom, ahhoz nagyon bele kéne bonyolódjak… Hát, volt olyan – ráadásul semmi közöm nem volt hozzá –, hogy valaki egyszerűen csak vett nekem egy kocsit. Tessék! Mondom köszi… (Nevet.)

Gabi a sorozatban két pasi között őrlődik. Veled fordult már elő hasonló?
Igen, volt már példa rá. (Elpirul.) Amikor visszagondol rá az ember, akkor mindig olyan szívet melengető, meg jót tesz az egónak, de abban a pillanatban azért annyira nem élveztem az ezzel járó feszültséget. Állandó konfliktusokkal jár, és ennek az ember azért annyira nem örül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top