Sztárok

Hajdú Péter nem szereti neje műmelleit?

Neje szerint Hajdú Péter nem szereti a műdolgokat. No de akkor mit is gondol neje műmelleiről?

Hajdú Péter nem szereti neje műmelleit?Sarka Kata a maga módján segíti a TV2-n futó szépségverseny indulóit. A csinos feleség fontos tanácsokkal látja el a lányokat, igaz, olykor meghökkentő egy-egy megszólalása. Az egyik versenyzőnek, Nagy Apolkának ugyanis igen érdekes tippet adott. 

– Sarka Kata azt mondta: a férje nem szereti a műdolgokat, ezért kellett kivennem a hajamból a rózsát, pedig ezzel akartam feldobni a bikinimet – mondta a Borsnak Nagy Apolka.

Mindez csak azért érdekes, mert Kata – dacára annak, hogy természetes szépség – bizony nem veti meg a művi optikai tuningot, hiszen volt már póthaja és a kebleit is megnagyobbíttatta. Sőt, a közelmúltban felmerült, hogy újra kés alá fekszik, hiszen elégedetlen a méretével és a formájával…

Hajdú Péter nem szereti neje műmelleit?

Sarka Kata nem akar több gyereket

– Négy éve, mielőtt Petit megismertem, megnagyobbíttattam a mellem, ám akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy családot alapítok. Ám váratlanul betoppant az életembe Peti, jöttek a gyerekek, és hatalmas lett a cicim – sóhajtott Kata, akinek esztétikai problémája valószínűleg sok nő számára nem teher, hanem inkább áldás volna.

– Ha visszamehetnék az időben, akkor mindenképpen csak a szülés után dúsíttatnám meg a keblemet. Jelenleg semmi másra nem vágyom, csak hogy ugyanolyan szép, arányos legyen, mint amikor még lány voltam – mondta Kata korábban.

Műmell ide vagy, oda Hajdú imádja neje formáit.

– Kata úgy tökéletes, ahogyan van – mondta Hajdú. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése