Sztárok

Izzadt Damu a bíróságon – 13 nap múlva folytatódik a per

Zárt tárgyaláson megkezdődött Damu Roland tárgyalása. A színészt erőszakos közösüléssel vádolják.
 Még több sztárhír, itt

Csütörtök délelőtt tíz órakor elkezdődött Damu Roland tárgyalása. A Jóban Rosszban egykori Várnagy Elődjét az ügyészség erőszakos közösüléssel és két rendbeli személyi szabadság megsértésével vádolja. Damu Roland kabrióval, visszanövesztett hajjal és immár testőrök nélkül érkezett meg a Pesti Központi Bíróságra. Az egykori színész jól játszotta szerepét: nyugalmat erőltetett magára, pedig a tét nem kevesebb, mint 2–12 évig tartó szabadságvesztés, arról nem is beszélve, hogy az elmúlt hónapokban saját elmondása szerint is koldusbotra jutott, miután munkái 90%-át elvesztette. A sértett Palácsik Tímea egy korábbi baleset miatt befáslizott lábbal érkezett meg a tárgyalásra.
A tárgyalóterem tele van újságírókkal, de mivel a bíró zárt tárgyalást írt ki, mindenkit kitessékeltek a teremből. „A nyilvánosságot erkölcsi okból a tárgyalás egészéről kizárja a bíróság” – mondta a bírónő, és hozzátette: a tárgyalás résztvevői semmilyen tájékoztatást a sajtó és senki részére nem adhatnak. Erre a védelem figyelmét külön felhívta azzal az indoklással, hogy a sajtóban már most lehet olvasni a tanúvallomások szó szerinti idézeteit, amelyek „az ügyvéd úrtól származnak”. A mai napon nyolc embert hallgatnak meg az ügyben.

Nézd meg a tárgyaláson készült fotókat!
Nézd meg a tárgyaláson készült fotókat!

Helyszíni tudósítónk szerint a bíróság először Damu Rolandot hallgatta ki, a Jóban Rosszban egykori Várnagy Elődje közel egy órát töltött bent a tárgyalóteremben, majd utána a bírónő a sértett Palácsik Tímeát hívta be a terembe. Damu már a tárgyalás megkezdése előtt erősen izzadt (a galériára kattintva megnézheted a képeket), de tudjuk be ezt a mai kánikulának és annak, hogy nincs légkondicionáló a bíróságon.

Pár perccel két óra előtt véget ért az első tárgyalási nap a Damu ügyben. A következő meghallgatásra június 29-én, tehát még a nyári ítélkezési szünet előtt sor kerül. Damu Roland ügyvédje, dr. Mohácsi Ferenc szerint minimális annak az esélye, hogy a következő kitűzött tárgyalási napon, tehát június 29-én megszülethessen az elsőfokú ítélet. „További eljárásokra van szükség, de ezekről nem beszélhetek” – célzott az ügyvéd arra, hogy a bírónő szigorúan megtiltotta mind a vádlottnak, mind a sértettnek és az őket képviselőknek, hogy a továbbiakban nyilatkozzanak a sajtónak. A további eljárás azonban minden bizonnyal az új szakértőket és kirendelt hazugságvizsgálatot jelenti, a hírek szerint ugyanis az ügyészség elfogadta a színész ez irányú kérelmét. Az ügyvéd hozzátette, Damu elfáradt az egész napos tárgyaláson. „Szerencsére, ügyfelem nem gyakorlott tárgyalásra járó” – mondta Mohácsi. Szerettük volna megszólaltatni Palácsik Tímeát vagy a védőjét, de ők megkeresésünkre csak annyit mondtak: nem akarnak nyilatkozni.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top