Sztárok

Szakított Debreczeni Zita és milliárdos párja!

A Bors értesülése szerint válságba jutott a közismert modell, egyben fotós Debreczeni Zita és a milliárdos üzletember, Kedves Ferenc kapcsolata.

Szakított Debreczeni Zita és milliárdos párja!

 Még több sztárhír, itt!

Sokáig úgy tűnt, hogy Kedves Ferenc üzletember Debreczeni Zita személyében megtalálta azt a nőt, aki mellett végleg lehorgonyozhat, miután korábbi nagy szerelmével, Bódi Sylvivel barátsággá szelídült a viszonyuk. Azért is lehetett erre tippelni, mert Zita nemcsak szemrevaló teremtés, hanem megtalálta a hangot Kedves Ferenc gyermekeivel is, ami döntő szempont egy kapcsolat jövője szempontjából. Látszólag minden simán működött, noha természetesen náluk is akadtak kisebb buktatók, két éve például Zita elköltözött az üzletembertől, de végül kibékültek. Most a Bors úgy tudja, ismét válságba került a kapcsolatuk, habár a nevét elhallgató barát tudni véli, még próbálkoznak megmenteni a szerelmüket.
Nekünk már a VIVA Cometen is feltűnt, hogy valami nincs rendben a két szerelmessel. Noha Zita és Ferenc először jöttek el együtt a zenei gálára, külön buliztak, soha meg nem fogták egymás kezét, csupán egyszer álltak össze egy közös kép erejéig, majd külön folytatták tovább a bulizást…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése