Sztárok

Meglepetéseket ígér Stohl ügyvédje

Kedden hozzák meg a másodfokú ítéletet Stohl András ügyében. Védője, Ruttner György meglepetéseket és fordulatokat ígért a Blikknek.

Meglepetéseket ígér Stohl ügyvédje

 Még több sztárhír, itt!

Június 21-én, kedden mond ítéletet a bíróság Stohl András felett. Kiderül, hogy szabadlábon maradhat-e vagy börtönbe vonul, illetve hogy mennyi időre. „A károsultak közül mindenki megbocsátott és mindenkivel megállapodtunk a kártérítés összegéről, kivéve Kaincz Pali bácsit. Az egyeztetésen az idős úr sok millió forintot követelt Stohl Andrástól. A már kifizetett 1 millió 531 ezer forinton felül mi felajánlottunk neki további két és fél milliót, vagy egyszeri 1 millió forintot és havi 40 ezer forint életjáradékot. Egyelőre nem érkezett érdemi válasz” – nyilatkozta Ruttner György a Blikknek, s hozzátette, hogy mindenre felkészítette Stohlt, de nem biztos, hogy kedden lezárják az ügyét. Az ügyvéd több azt is elárulta, mire alapozta a felmentést.  „Kérni fogjuk a bíróságot arra is, hogy az iskolai előadásokat mintegy tevékeny megbánásként vegye figyelembe. A fellebbezés indoklásában három olyan esetet is feltüntettem, ami hasonló vagy súlyosabb kimenetelű volt, mint Andrásé. Mindegyikük lényegesen enyhébb büntetést kapott, mint ő. Mindezen felül további enyhítő körülményt is fel tudunk hozni, ami eddig nem derült ki.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top