Sztárok

Pali bácsi kiakadt Stohl védekezésén

"Bicegek és fájdalmaim vannak" – mondta K. Pál a Blikknek, aki a Stohl András által okozott tavalyi baleset súlyos sérültje volt.
 Még több sztárhír, itt!

Mint ismeretes, Stohl legutóbbi tárgyalásán a színész ügyvédje Pali bácsi 0,5 cm-es végtagrövidülésére helyezte a védelmet. Stohl ügyvédje felvetette a kérdést, hogy Pali bácsi maradandó sérülése a gyógytorna elmaradása miatt is kialakulhatott.

K. Pál és lánya sértőnek és felháborítónak tartja, hogy Stohl és ügyvédje még azt is megkérdőjelezi, hogy valódi-e az öregúr sérülése. „Amikor sajog és fáj a lábam, s alig tudok felkelni az ágyból, akkor mondja a szemembe Stohl, hogy szimulálok. Sarokék nélkül járni sem tudok, ez egyenlíti ki a rövidebbik lábamat a másikhoz képest” – mondta dühösen a nyugdíjas a Blikknek. Pali bácsi a napilapnak megmutatta azokat a papírokat is, melyek bizonyítják: rendszeresen jár gyógytornára.

Pali bácsi kiakadt Stohl védekezésén

„Apu és én vártuk Stohl Andrást, a mi ajtónk mindig nyitva áll előtte. Apu azt mondta, majd jönni fog az ünnepek alatt, aztán egyre csalódottabb lett, s végül belátta, nem fogja meglátogatni. Nem kíváncsi rá, hogy vagyunk” – mondta Pali bácsi lánya, aki szintén az autóban ült a baleset idején.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top